BEVONNÁK A VÁROS VÉRKERINGÉSÉBE A VASGYÁRAT

Miskolc ipari örökségének megőrzésében és hasznosításában érdekelt szervezeteket, szakembereket, a gyárhoz kötődő civileket és az ipari örökség gondozásában tevékenykedő „lelkes amatőröket” hívtak meg arra a szakmai műhelymunkára, amit hétfőn tartottak a Factory Arénában.

A Bora 94 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség által szervezett programon arra keresték a választ, hogyan látják a résztvevők a Vasgyár jövőjét. Négy lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel, ezek közül a többség a vegyes funkciójú hasznosítást látja a legreálisabbnak: a kis- és közepes vállalkozások által birtokba vett ipari területek mellett kialakítható lakó-, kulturális-, illetve turisztikai övezet is. Egyértelműen közös célként fogalmazódott meg a területek bevonása a város vérkeringésébe.

A szakmai fórum keretében az érdeklődők ellátogattak az egykori igazgatósági tárgyalóba, valamint Egyedi Gépgyártó évszázados csarnokába is, ahol egykori gyári dolgozók és építész szakemberek előadásait, történeteit hallgathatták meg.

 

A projekt végén pedig a szakmai műhelymunkák eredményeit is figyelembe véve elkészítenek egy fejlesztési tervet az ipari örökséggel érintett ingatlanok, tárgyak, szellemi termékek tulajdonosai és használói, valamint a döntéshozók számára. A koncepcióban hasznosítási ötletek mellett gyakorlati útmutató és a megvalósításhoz szükséges finanszírozási javaslatok is szerepelni fognak.