Most több szempontból is más a helyzet, mint 2018-ban volt, ezért az Orbán Viktor által újra elővett “migránskártya” már közel sem akkora politikai adu ász – hívta fel a figyelmet Szentpéteri Nagy Richard. A politológus, alkotmányjogász szerint csak jobb ötlet híján került elő most ez a téma, kétséges is, hogy kitart-e jövő tavaszig, de ha igen, akkor sem lesz erős hatása . Valójában a “migránsozás” már 2018 tavaszára is “kifutott termékké vált”, az újabb kétharmados Fidesz-győzelemben már akkor is nagyobb szerepe volt annak a jelentős erőbedobással végzett kormánypárti munkának, ami az ellenzéki együttműködés “szétmérgezésére” irányult, meglehetős sikerrel. Ez utóbbi azonban 2022-ben már nem fog működni, ezt Szentpéteri Nagy Richard szerint jól mutatja a 2019. őszi önkormányzati választás eredménye is, továbbá az is, hogy a politikai palettán érdemben már csak a Fidesztől balra álló pártok vannak, ráadásul össze is fogtak. Éppen a 2019. őszi események hatására kezdett a Fidesz új, számára kiaknázható politikai témákat felkutatni, de ezek nem voltak igazán sikeresek.

Kudarcosnak nevezte például a politológus a családok védelmére hivatkozva felvezetett, a homoszexuálisokkal, az LMBTQI-közösséggel és a “genderlobbival” szembeni intézkedéseket, az “apa férfi, anya nő” alaptörvény-módosítást. Szerinte ebbe a sorba illik a friss, a homoszexualitást a pedofíliával tudatosan összemosó módosítás is a pedofilellenes-törvénycsomagban. Noha ezt a témát a Fidesz a jobboldali lengyel kormánypárttól, a PiS-től vette át, itthoni sikere mérsékelt a politológus szerint, mivel a lengyeleknél valóban lehet építeni a mélyen hívő, keresztény lakosságra, Magyarországon azonban ez a réteg nem jelentős.

© Fazekas István

A migránsozással most ismételten összekapcsolt Brüsszel-ellenesség ugyan Szentpéteri Nagy Richard szerint politikailag “még mindig jól megy”, de “már 500 éve jól megy és ugyanennyi ideje van viszont egy korlátja, határa”. Hasonló a helyzet a mindig napirenden tartott “gyurcsányozással” is, ami a Fidesz-szavazótábor kemény magja számára “kötelező elem”, de új szavazót nem hoz már 2022-re. Úgy véli:

nagyon kellene tehát valami igazán új téma, de ilyet egyelőre nem talált a Fidesz, ezért is tért vissza a régiekhez, ami zavart jelez a gépezetben.