Scott Nash egy őszi napon smoothiet akart készíteni víkendházában, de joghurtból csak olyat talált, amit legutóbbi, tavaszi látogatásakor hagyott ott. „Nézegettem, forgattam, de hát szükségem volt rá a smoothie-hoz. Így hát megkóstoltam. Jó ízű volt, és nem betegedtem meg” – mesélte gondolatébresztő kalandját a Washington Postnak. „Ez felnyitotta a szemem” – mondta.

Nash a következő évet, 2018-at sajátos emberkísérletnek szentelte: lejárt szavatosságú ételeket evett. „Eszem tortillát, aminek már egy éve lejárt a szavatossága. Ettem tejszínt, ami talán már tíz hete lejárt. Húst, jó egy hónappal a lejárta után. Nem volt rossz szaga, így hát leöblítettem és már fogyasztható is volt” – mondja. Még a családját is lejárt ételekkel etette, bár saját bevallása szerint ezt nem mindig árulta el nekik.

Az, hogy megérhette, hogy mindezt elmondja, elég árulkodó. Ahogy az is, hogy Emily Broad Leib, a Harvard jogi karának élelmiszerjoggal foglalkozó szakértője szerint „nincs két tagállam, amelyben azonosak lennének a szavatossági időre vonatkozó törvények”. Ez Broad Leib szerint „elég jó bizonyítéka annak, hogy ezek a törvények tudományosan nem megalapozottak”. Az végülis nem változhat államonként, hogy meddig jó, mondjuk a tej.

A tej azért is jó példa, mert momentán ez azok közé az ételek közé tartozik, ami tényleg viszonylag rövid időn belül megromolhat. De nem 12 nappal a pasztörözése után, amikor Montana államban a helyi szabályok szerint már nem lehet forgalomba hozni. Broad Leib szerint ezzel a montanai törvényhozók valójában a helyi tejipart támogatták.

 Scott Nash egy éven át élt lejárt szavatosságú élelmiszereken. Szerinte értelmetlen, hogy soha meg nem romló dolgoknak is van szavatossági idejük.  Fotó: Screenshot – Washington Post

Nézzünk magunkba, a közért tejpultjánál mi is inkább választjuk azt a tejet, ami a dátuma alapján frissebb. A többségünk bizonyosan így tesz, így a kicsit régebben gyártott tejek ott maradhatnak a pulton. Az a tej, amit az államon kívülről hoznak be Montanába, már csak a szállítási idő miatt is valószínűleg régebben lett pasztörizálva a helyben gyártottnál. Vagyis jellemzően ezek az államon kívüli tejek maradnak a polcokon, egészen 12 nappal a pasztörözésük utánig, amikor a helyi jogszabályok szerint már ki is kell dobni mindet. Broad Leib szerint „elég meggyőző bizonyítékok vannak rá’, hogy a szabályozás valójában tényleg a helyi termelők támogatását, és nem az élelmiszerbiztonságot célozta.

„Tapasztalatom szerint amikor ezeket a dátumokat meghatározzák, abban azért van mozgástér. A lejárta inkább minőségi problémát jelez, mint például elszíneződést. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne biztonságos, csak nem nyújtja már a csúcsélményt” – mondta Betsy Booren, egy élelmiszeripari szakmai szervezet, a Grocery Manufacturers Assosciation szóvivője. A GMA és egy másik szakmai szövetség, a Food Marketing Institute ezért a számtalan használatban lévő szavatosságjelölés – a gyártás, csomagolás, pasztörizálás, forgalomba hozatal, stb. dátuma – helyett két egyszerű fogalom bevezetését javasolja:

  • legjobb [év-hónap-nap] előtt fogyasztani;
  • fogyassza el [év-hónap-nap] előtt.

Az utóbbi arra utal, hogy az élelmiszer fogyasztása komoly egészségügyi kockázatot jelent. Az előbbi csupán azt, hogy az étel már nem annyira finom, de egyáltalán nem veszélyes megenni.

 Ez a szerencsétlen tengeri só a felirata szerint 2022. december 31-én valamiért el fog romlani.  Fotó: akiraly

A probléma amúgy korántsem marginális. A Harvard élelmiszerszakjogászai a Johns Hopkins Élhető Jövőért Központtal és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Ligával közös felmérése szerint az amerikai vásárlók 84 százaléka szokott kidobni szavatosságához közeli vagy lejárt szavatosságú ételt, 37 százalékuk pedig mindig vagy általában így tesz. Így döbbenetes mennyiségű, amúgy még fogyasztható étel megy a kukába. A nyilvánvaló pazarláson túl – és ehhez vegyék hozzá a kidobott táplálék előállítására, csomagolására, szállítására pazarolt erőforrásokat is – a szemétdombra került étel lebomlásakor széndioxid és az annál sokkal inkább üvegházhatású metán szabadul fel.

Ez nem csupán Amerikában probléma. Egy 2015-ös felmérés szerint a magyar családok 42 százaléka is rendszeresen dobb ki „romlott” vagy lejárt szavatosságú élelmiszert.

Ezt a pazarlást csökkenthetné a szavatosság fogalmának tisztázása és egyértelmű jelölése. Vagy bizonyos esetekben a teljes eltörlése. A magán és családján kísérletező Nash szerint talán ez volna a legjobb megoldás. Ő maga is közértes, Washington környékén üzemelteti Mom’s Organic Market nevű bolthálózatát. Mint mondja, a boltja tele van termékekkel, melyeknek gyakorlatilag végtelen a szavatossági idejük, mégis rájuk van ütve egy dátum. „Ezek némelyikén van, némelyikén nincs – magyarázta a Postnak boltja samponospultjánál -, ez azért árulkodó.”

 Scot Nash lejáró szavatosságú sót mutat.  Fotó: Screenshot – Washington Post

„Ez pedig lényegében egy ásvány. kő. Nem tud megromlani” – rázott meg egy üveg sót, ami az aljára nyomtatott cimke szerint 2028-ban jár le/444.hu/2019/06/22/egy-ember-egy-even-at-lejart-szavatossagu-eteleket-evett-es-megerte-hogy-elmondhassa