Bár az Állami Számvevőszék nagyon csúnya megállapításokat tett az ME- vel összefüggésbe,  június 8-án vált nyilvánossá a londoni QS cég nemzetközi egyetemi kiválósági
rangsora, amin a Miskolci Egyetem először tavaly tűnt fel. A QS a világ
százezernél is több felsőoktatási intézménye közül idén 1.300 egyetemet tartott
érdemesnek a rangsorban való szerepeltetésre, köztük a Miskolci Egyetemet is.

A tavalyi évhez képest összességében 5 százalékpontot léptünk előre a relatív
kiválósági listán. A ME az egyik legnagyobb sikert azzal érte el, hogy 53 százalékkal
növekedett a 2014-2019-es időintervallumhoz képest a 2015-2020-as években a ME
oktatói-kutatói által publikált közleményekre kapott független hivatkozások száma a
Scopus nemzetközi tudományos adatbank adatai szerint, amit a QS is használ.
A másik kimagasló eredményünk a nemzetközi hallgatók arányának növekedése
egyetemünkön az elmúlt évben, ami az adott kategóriára kapható QS pontok 51
százalékos növekedéséhez vezetett.
Az eredményekre reagálva Prof. Dr. Horváth Zita rektor úgy fogalmazott. „Az
eredmények az itt dolgozó, kutató és oktató kollégák közös erőfeszítéseinek
köszönhető. Természetesen nem dőlhetünk hátra, hiszen nemcsak be, ki is lehet
kerülni innen. Bízom benne, hogy a következő években még tovább javítjuk
pozíciónkat a különböző nemzetközi rangsorokban, ezt a célt szolgálja a jelenleg is
zajló nemzetköziesítési stratégia, nem beszélve az egyéb fejlesztésekről, amelyek
részben az infrastruktúrát, részben a kutatás-fejlesztést szolgálják.