Skip to content

Bréking. Valter Attila átvette a vezetést összetettben a Giro d’Italián

Bréking. Valter Attila átvette a vezetést összetettben a Giro d’Italián

A magyar kerékpáros a fehér mellett már a rózsaszín trikót is megszerezte.

Valter Attila átvette a vezetést az összetettben a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny hatodik, csütörtöki szakaszán.

A Groupama-FDJ magyar kerékpárosa a 12. helyen ért célba a Grotte di Frasassi és Ascoli Piceno közötti 160 kilométeres hegyi szakaszon, de az összetettben a csütörtöki etap kezdetén még előtte álló, mindhárom versenyzőt megelőzte, a mögötte lévő nagy esélyesektől pedig alig maradt el. Valter így a legjobb fiatal versenyzőnek járó fehér mellé megszerezte az éllovast megillető, legendás rózsaszín trikót.

A keddi etapon ugyanis Valter Attila hatodikként ért célba, ezzel akkor az összetett ötödik helyére lépett előre, és átvette a legjobb 25 éven aluli versenyzőnek járó fehér trikót.

A 22 esztendős Valter az összetettben 11 másodperccel vezet a belga Remco Evenepoel és 16-tal a Tour de France-győztes kolumbiai Egan Bernal előtt.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük