Csöbör Katalin, a Fidesz országgyűlési képviselője nevetségesnek és arcátlannak tartja a Velünk a Város jobbikos és DK-s helyi képviselőinek dicsekvését az Y-híd kapcsán megépülő alternatív úttal kapcsolatban. ( DK-ok ugyanezeket mondták Csöbörre)  Badány Lajos és Hegedűs Andrea ugyanis saját sikereként könyveli el azt a többletforrást, amit Csöbör Katalin tárgyalt le, hogy megépülhessen belőle a Csokonai utcai alternatív út. Kiemelte: a valóság az, hogy sem a Velünk a Város frakció, sem Badány Lajos, Hegedűs Andrea pedig végképp nem tárgyalt senkivel annak érdekében, hogy megépülhessen az elkerülő út.

Külön forrást intézett rá

Ez az elkerülő út nem volt része eredetileg az Y-híd beruházásnak. Erre az elkerülő útra nem az Y-híd építéséből vontak el forrást.

Az alternatív út megépítésére a többletforrást az Innovációs és Technológiai Minisztériummal kellett letárgyalni, dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár úr írta alá a többletforráshoz szükséges engedélyt, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pedig az építtető az Y-híd projektnél.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő – mint fogalmaz – azt ajánlja Badány Lajosnak és Hegedűs Andreának, hogy röhejes önajnározás helyett a tömegközlekedés helyreállításával töltsék inkább az időt.