A Pozsonyt Kassával összekötő, régóta várt autópálya a legvitatottabb közlekedési téma Szlovákiában, amit a magyarok fognak befejezni –

 

írja a szlovák jobbközép-liberális SME lap kassai kiadása annak kapcsán, hogy Nemzeti Infrastruktúra Zrt közlése szerint még 2021-ben elkészül a Miskolcot a szlovák-magyar határon fekvő Tornyosnémetivel összekötő autópálya-szakasz.

 

ÍGY LEHET MAJD AUTÓPÁLYÁN ELJUTNI POZSONYBÓL KASSÁRA. MÁR CSAK A MISKOLC ÉS TORNYOSNÉMETI KÖZÖTTI SZAKASZ HIÁNYZIK, 2021-BEN ELKÉSZÜL. KÉP: GOOGLE MAPS

 

A szlovákiai oldalon a határ és Kassa között már kész az autópálya, Pozsonyból Budapestre, és Budapestről Miskolcra is végig lehet autópályán haladni, így a Miskolc-Tornyosnémeti szakasszal teljessé válik Pozsony és Kassa autópályaösszeköttetése.

 

Szlovákiában is épül

 

A lap emlékeztet rá, hogy a fővárost Kelet-Szlovákia központjával összekötő autópálya Szlovákiában is épül: ez az ország északi részén keresztül halad, és már csak néhány, összesen 36 kilométernyi szakasz hiányzik belőle, amiből az egyik nyolc kilométeres szakaszt át is adják 2021-ben.

 

A többi hiányzó szakasz viszont nagyon nehéz terepen épül, viaduktokat és alagutakat is tartalmaz,

 

amik már – egy szakasz kivételével – épülnek ugyan, de a Nemzeti Autópálya Társaság (Národná Diaľničná Spoločnosť, NDS) szerint pont az utóbbi miatt nem „nem lenne korrekt” arról nyilatkozni, hogy ez mikor lesz teljes a Pozsony-Kassa autópálya. Egy a SME-nek nyilatkozó közlekedési szakember szerint

 

ennek a reális határideje 2040.

 

A déli régiók útfejlesztéseit elhalasztották

 

A szlovákiai magyar politika visszatérő témája, hogy a déli régiók – ahol a magyarok élnek – infrastruktúra-fejlesztéseit a szlovák kormány elhanyagolja.