Bekövetkezett az, amitől nagyon sok DVTK-drukker már évek óta rettegett, és amit az elmúlt szezonokban mindig megúszott a miskolci csapat: a Diósgyőr vasárnap délután kiesett az NB I-ből, s a 2021-22-es szezonban az NB II-ben folytathatja. Sokak szerint – akárcsak egy évvel ezelőtt a DVSC esetében – egyfajta tisztítótüzet jelenthet a miskolci csapatnak az NB II-es szereplés, de arra semmi garancia nincsen, hogy 2022 nyarán ismét az élmezőnyben találjuk a DVTK-t. A szurkolók elkeseredettek, az utolsó fordulóban még egyszer láthatják hazai pályán most kieső csapatukat.

Pontosan a Vasas a legjobb példa arra, mennyire nehéz visszajutni az NB II-ből a legmagasabb osztályba. Az angyalföldi csapat évek óta küzdött ezért, s csak most, ebben az idényben áll a lehetőség és a feljutás küszöbén. Az egy évvel ezelőtt kiesett Debrecen is olykor nagyon nehéz pillanatokat élt át a 20 csapatos NB II-ben, s még egy héttel ezelőtt sem volt 100 százalékig biztos az, hogy az NB I-ben folytathatja. És még most sem az, mert a második helyen álló Debrecen előnye két fordulóval a vége előtt csak két pont a harmadik Gyirmóttal szemben. Ezt csak azért írtuk le, hogy érzékeltessük, mennyire nehéz dolga van egy olyan csapatnak, amely hosszú idő után esik ki az NB I-ből, s mennyire nincs semmi garancia a könnyű visszajutásra.https://www.origo.hu/sport/futball/20210502-dvtk-labdarugo-nb-i-kieses.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator