Remek darabok, maximális biztonság: ezek a hívószavai a Miskolci Nemzeti Színháznak

Remek darabok, maximális biztonság: ezek a hívószavai a Miskolci Nemzeti Színháznak, akik rendhagyó módon, nyáron is játszani szeretnének. A részletekről Béres Attila igazgatóval beszélgettünk.

– 4 millió beoltottnál megnyitjuk a szolgáltatások széles körét azok előtt, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal – mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádiónak adott interjújában. Látogathatók lesznek a színházak, táncszínházak, mozik, fittness-termek, sportesemények, jégpályák, állatkertek, vadasparkok, cirkuszok, múzeumok, szállodák és az éttermek belső helyiségei is.

Ehhez passzoló nyitási tervvel készülnek az intézmények, boltok, szolgáltatók is.

– Ha minden feltétel teljesül, a Miskolci Nemzeti Színház május 29-én este, a Déjà vu bemutatóján fogadja majd újra a nézőket első alkalommal – mondta el lapunknak Béres Attila színházigazgató, aki hozzátette, ez a terv, de nem lehet még 100 százalékos biztonsággal beszélni a nyitásról.

– A rendelet úgy szól: akkor jöhetnek újra a nézők, ha meglesz a 4 millió beoltott. Ha minden rendben megy, új bemutatóval, a Szabó Máté rendezte Déjà vu-vel jelentkezünk. Ez egy olyan előadás lesz, amiben szinte egyáltalán nincs szöveg, jó zene viszont annál több: az elmúlt 130 év eseményeit dolgozza fel az előadás a történelem fontos pillanatainak megelevenítésével. Szerintem ez egy szép, szimbolikus nyitása lenne a színháznak.

Első a biztonság

Bizonyos vírusvédelmi szabályok azonban érvényben lesznek, hiszen a koronafertőzés továbbra is veszélyt jelent.
– A legelső szempont a részleges feloldásnál is a biztonság. Fontos, hogy felelősségteljes döntéseket hozzunk. Mindent betartunk majd, amit a rendelet megkövetel, sőt, valószínűleg saját szabályokat is bevezetünk. Ezek egyelőre tervezés alatt vannak. Egy dolog biztos: ha felvillan a zöld lámpa, nekünk kötelességünk elkezdeni játszani – persze az egészségvédelmi intézkedéseket szem előtt tartva.
A rendelet szerint csak azok mehetnek majd színházba, akik rendelkeznek oltási bizonyítvánnyal. Ezt a miskolci teátrumban is kérni fogják.

Izgalmas tervek

– Sikerült szárazon tartani a puskaport: úgy döntöttünk, ha lehet játszani, akkor a színház egész nyáron nyitva lesz. Számos új előadással készültünk a zárás alatt, mint amilyen a Hermelin, a Producerek, a Hazatérés vagy a Déjà vu: ezeknek a nyár során mind szeretnénk bemutatót szervezni. Emellett műsoron tartjuk majd azokat a nagysikerű darabokat is, amiket eddig kevés alkalommal sikerült csak színre vinni, ilyenek például a szentivánéjiÁ!., a Bál a Savoyban, a Linda Vista, a Hegedűs a háztetőn és a Feketeszárú cseresznye. Színes és szórakoztató nyárra készülünk.

A tervek szerint nem csak bent, a kőszínházban játszanak majd.

– Szeretnénk a Nyári Színházban is előadásokat tartani, ami szerintem feledhetetlen, csodálatos élmény egy-egy júliusi estén, szabad ég alatt. Mindenképp arra készülünk, hogy izgalmas programokat nyújtsunk hűséges nézőinknek, akik – a visszajelzések alapján – rendkívüli módon várják a színház nyitását. (Minap.hu)