Skip to content

Majka cége veszteséges volt tavaly, de kifizettek 30 millió forint osztalékot

Majka cége veszteséges volt tavaly, de kifizettek 30 millió forint osztalékot

A DYMA MM Kft. hárommillió forintos mínuszban zárta 2020-at.

Hetedére, 50 millió forintra esett vissza Majka cége, a DYMA MM Kft. bevétele 2020-ban, a vállalkozás hárommillió forint mínuszban zárta a tavalyi évet – írja 24.hu az Igazságügyi Minisztérium honlapján található mérleg alapján.

A portál azt írja, hogy a zenész cége négy veszteséges év után 2018-ban hozott először nyereséget, addig nulla forint bevétele volt. Három évvel ezelőtt 121 millió forint bevételt hozott (ebből 1,3 millió forint körüli lett az adózott eredmény), tavalyelőtt viszont megháromszorozta a bevételét az előző évekhez képest: az árbevétel 374 millió forintra kúszott fel, és 46,8 millió forintos adózás utáni eredmény maradt.

Most a DYMA MM Kft. vezetői úgy döntöttek, a 44 millió forintos eredménytartalékból 30 millió forintos osztalékot fizetnek.

24.hu azt írja, hogy a cég 2019-hez hasonlóan tavaly is két embert foglalkoztatott, rájuk bérköltség és bérjárulékok formájában 5,8 millió forint helyett 7,8 millió forintot költöttek – ez nagyjából 300 ezer forintos bruttó bért jelent fejenként.

A portál emlékeztet, hogy Majka (azaz Majoros Péter) tavaly év végén több cégnek is a társtulajdonosa lett az Opten szerint: az október elején alapított, ingatlan-bérbeadással foglalkozó Pomaha 5Rednek, az október 13-én létrehozott, sportlétesítmény működtetésével foglalkozó PB Tomori Hungarynek, illetve a december 15-én alapított, weboldalakkal foglalkozó Ishare Trade-nek.

Majka egyébként nem mással, mint Szijjártó Péterrel is megvitatta a magyar zeneipar elmúlt egy évét, amikor a zenész látogatást tett a Külügyminisztériumban. Akkor Majka ígéretet kapott a külgazdasági és külügyminisztertől, hogy meglátásait „felterjeszti a megfelelő szervekhez és személyekhez”.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.


2 Comments

  1. Névtelen
    2021.05.04. - 10:19

    Egy f.asszopó hülye cig.ánygyerek

  2. Névtelen
    2021.05.07. - 06:20

    A SEGGNYALÁS NEM FÁJ, DE A SZÁD SZÉLE ( AKÁRHOGY MOSAKODSZ ) ÉLETED VÉGÉIG SZAROS MARAD . . .

    EGYIK KÉZ MOSSA A MÁSIKAT.
    AZ EREDMÉNY MEGHÖKKENTŐ:
    AHELYETT,HOGY TISZTÁBB LENNE,
    MÉG MOCSKOSABB MIND A KETTŐ . . .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.