Stummer János arra kérte Kubatov Gábort, a Fidesz pártigazgatóját, hogy

„kösse meg a kutyáit, ne fenyegesse tovább a dunaújvárosi embereket”

mert ők nyugalmat, békét szeretnének, és nem akarnak azzal szembesülni, hogy városukat zsoldosseregek szállják meg, és érvényt akarnak szerezni kibogozhatatlan politikai, gazdasági, üzleti érdekeknek. Azt mondta, a rendelkezésére álló információk alapján

szerinte nem kétséges, ezt a provokációt nem Kijevből, hanem a Fidesz pártigazgatóságáról szervezték, hiszen többségében ugyanazok az emberek és kör vett részt abban, mint akik korábban a Nemzeti Választási Iroda bejáratánál az odaérkezőket vegzálták, és a ligetes atrocitásban is személyesen részt vettek.

Kálló Gergely (Jobbik) a térség országgyűlési képviselője szerint Mikó István – aki magát a többségi tulajdonos nevében eljáró jogásznak nevezi, mások szerint a kisebbségi ukrán tulaj embere – elismerte, hogy ő áll a pénteki, „döbbenetes dunaújvárosi események mögött”, amelynek során ötszáz feketeruhás biztonsági ember jelent meg a városban. Kálló úgy vélte, ha Mikó a többségi tulajdonos nevében jár el, felhatalmazása birtokában törvényesen átvehette volna a Dunaferr vezetését a hatályos jogszabályokat betartva. Hangsúlyozta, hogy Dunaújváros nem Ukrajna, itt nem erőszakkal rendezik a vitákat. Mikó egyébként azt ígérte, újra próbálkozni fognak.

A képviselő arra kérte a kormányt, vesse be diplomáciai kapcsolatait, használja ki a jó kapcsolatot Magyarország és Oroszország között, és segítsék elő a Dunaferr kilábalását a csődközeli helyzetből, valamint a békés tulajdonosváltást. Pénteken este rendőri intézkedésre volt szükség Dunaújvárosban a Dunaferr tulajdonosai között kialakult konfliktus miatt.

Kubatov Gábor később a Facebookján reagált, és azt írta, hogy

„az ügyhöz nekem semmi, de semmi közöm.”