A tavasz beköszöntével elindult a motorkerékpáros szezon, sokan keresik fel a Mátrát, írta a Heol.
A Parádsasvár környéki lakosok és a Mátrát felkereső motorosok között régóta éleződő ellentét tavaly szeptemberben nyílt konfliktussá vált. Ekkor Parádsasvár, Parád és Bodony vezetése a rendőrséghez benyújtott petícióban követelte, hogy a közutat fülsértő motorbőgés közepette versenypályának tekintőket tiltsák ki a 24-es számú főút Galyatető-elágazás és Parádsasvár-elágazás közötti szakaszáról.
Bár a motorosok és a hangjukat hallató önkormányzatok között a rendőrség közvetítésével egyeztetés indult, Holló Henrik parádsasvári polgármester szerint a szándéknyilatkozatok ellenére idén ott folytatódik minden, ahol tavaly abbamaradt.
Újra elözönlötték az utat az idejüket mérő, versenyszerűen száguldozók. A balesetveszély mellett az állandó motorbőgés is probléma. Mi üdülőfalu vagyunk, a csend, a nyugalom jelentené megélhetésünket
– mondta a portálnak Holló Henrik.
Az önkormányzatok az őszi petícióval annyit elértek, hogy a rendőrség fokozott ellenőrzést ígér. A közúttól sebességkorlátozó táblák kihelyezését kérték, de erre nem került sor.
Társaságunk tavaly novemberben a 24-es főút érintett szakaszán három helyszínen helyezett ki fluorneon sárga háttérrel ellátott, balesetveszélyes helyre figyelmeztető táblákat. Túlszabályozás lenne a megengedett 90-es sebesség korlátozása, a gyorsaság és zajkibocsátás ellenőrzésére pedig nincs jogosultságunk
– nyilatkozta Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.
A problémával kapcsolatban a lap megszólaltatta Csapó Zoltánt, a Motoros Érdekvédelmi Egyesület elnökét is, aki közölte, levélben egyeztetett és tárgyalt is a három községet képviselő polgármesterrel.
A járműveinknek ma már csak minimális százaléka hangos, a zajszint mérését műszaki vizsgán nem lehet kikerülni. Komoly büntetésre, a forgalmi engedély elvételére is számíthat, akit bőgő kipufogódobbal elfognak a rendőrök. Napjainkra tömegek közlekedési eszköze és kikapcsolódása lett a motorozás. A csoportos tiltás már nem megoldás. Olyan minimális, felelőtlen kisebbség okozza köreinkben is a problémát, amilyen az élet minden területén létezik. Mi mindig partnerek vagyunk a helyzet normalizálásában, de az egyedi, kirívó esetekkel szemben csak a rendőrség fellépése hatékony
– mondta a motorosok képviselője.
Az autópályáinkon rengeteg a balesetező autós, szerintem vagy tiltsák ki őket onnan, vagy 80-as sebességkorlátozásra van szükség.
Te is valami hülye motoros vagy?
Te is valami mafla fasz autós vagy?
3 fix radar és ömlik a bevétel
Te is valami hülye motoros vagy?