Bemásolom ide, amit ma a kórház oldalán beírtam a „vendégkönyvbe” :
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház És Egyetemi Oktatókórház
dr. Révész János főigazgatónak:
„Tisztelt Főigazgató Úr! Ma kaptam meg Önöknél az első oltást. Én még (hosszú) életem folyamán nem tapasztaltam sehol sem, semmilyen intézményben, ilyen fantasztikus szervezettséget, profizmust, segítőkészséget és kedvességet, mint ma önöknél. Ez számomra Magyarországon eddig hihetetlen volt. Köszönöm és gratulálok Önnek és a kórház összes kedves munkatársának, akik ebben a nagyszerű munkában részt vesznek! (Bár mindenütt így menne minden. ) „
(Azt már nem írtam be, csak itt teszem hozzá, hogy a hatalmas leterheltség ellenére még a humorérzéküket sem veszítették el, hanem jól reagálták le és viszonozták, ahogy én, ezt a tőlem elvárható módon kiprovokáltam, teszteltem.
Végre egy normális reakció az oltásra!
Nem az állandó fikázás,mint egyes politikai oldalon!
Pedig a csávó nem egyszerű!
Csatlakozom, le a kalappal az összes kórházi dolgozó előtt. Látod, moslékkoalició igy kell megkoszonni az áldozatos munkát!
Majd 2022-ben az egészségügyi dolgozók értékelik a kormány áldozatos munkáját.
Hát jól kibaszott velük (is) a geci, az tény.
a 7,5 millió ember között, aki még nincs beoltva, szabadon terjed a járvány. És, mivel nincsenek korlátozások, vagy nagyon csekély mértékűek, ez meg is fog történni. Szabadon fog terjedni közöttük a vírus, és ez a halálozásra durván hatni fog. Egyszerűen nem tud nem hatni. Sem Parragh László, sem Szijjártó Péter, sem Orbán Viktor nem tud túljárni a vírus eszén!
– Most már a körülöttük levő szakemberek is ezt mondják, ők is óvatosságra intenek, nem értem, hogy miért nem hallgatnak rájuk…
– Ilyenkor jön elő az emberben az a rossz érzés, hogy nem akarnak. Mert nem az a szempont, hogy hány embert tudnak megmenteni, hanem az, hogy meg lehet-e rendezni a foci Eb-t, vagy, hogy Parragh Lászlót újraválasztják-e a kamarai elnöki székben. Ezek az ország szempontjából érdektelen, de az országot elméletileg kormányzó vezetők számára a kizárólagosan fontos szempontok, amelyek a döntéseiket meghatározzák.
Tavaly negyed ennyi halott mellé május 3-án győztünk. Most napi 200-300 halott mellé április 19. lesz a győzelem napja! Fideszes agyhalottak! Magyarázzátok már meg, hogy a fodbalmániás, tikkelő, tolvaj főnökötök mi alapján számolja ki ezeket a dátumokat!
Kásler jósolja neki a csontokból.
Csak tanúsíthatom, hogy pontosan, szervezetten ment az oltás, nagyon jól eső érzés volt ezen a helyen megkapni az oltást.
Mondtam is a helyszínen, ők a hétköznapi hősök! Nagyszerű emberek, hála nekik.
Az Orbán banda remeélem megkapja majd ami jár neki.
Hogy szól a mondás: az Isten nem sit, de nem is késik.!
Csak tanúsíthatom, hogy pontosan, szervezetten ment az oltás, nagyon jól eső érzés volt ezen a helyen megkapni az oltást.
Mondtam is a helyszínen, ők a hétköznapi hősök! Nagyszerű emberek, hála nekik.
Az Orbán banda remeélem megkapja majd ami jár neki.
Hogy szól a mondás: az Isten nem siet, de nem is késik.!
Ez egy ön és közveszélyes emberi roncs ,aki a hatalomtól megrészegülve önmagát teljes egészében kizárja a való életből.
Az a tény (mert tény sajnos) ,hogy még mindig van aki hisz neki,na az az evolúció zsákutcája!
Úgy mutálódik ez a rohadt vírus, hogy az első és második hullámban az idősek haltak meg a harmadikban a fiatalok, a negyedikben a gyerekek fognak. Majd emlékezzetek a szavamra.