Merkel támogatna egy rövid, szigorú zárást Németországban

„Igazuk van azoknak, akik rövid ideig tartó, egységes zárást szorgalmaznak. Fontos lenne, hogy az országban mindenhol ugyanúgy kezeljük a helyzetet” – mondta Ulrike Demmer, a német kancellár szóvivője. Szerinte nem segíti a járvánnyal szembeni küzdelmet, hogy a 16 tartományban különböző korlátozások vannak érvényben.

Angela MerkelFotó: MICHAEL KAPPELER/AFP

Elmondása szerint egyetlen nap alatt öt százalékkal nőtt az intenzív osztályon fekvő betegek száma Németországban. „Nagyon erős és túlságosan gyors ez a növekedés. Aggódnak az intenzív osztályos orvosok” – idézi a Deutsche Welle. Angela Merkel szóvivője szerint muszáj lenne 100 alá szorítani a százezer lakosra jutó új fertőzöttek számát hetente. Most 110-nél tartanak.

Rövid, szigorú zárást javasolt Armin Laschet, a CDU elnöke is, hogy időt nyerjenek, amíg sikerül több embert beoltani.

Ahogy múlt heti cikkünkben írtuk, Németországban épp a járvány legkeményebb szakaszában tesztelik, hogy Merkelnek mennyi hatalma maradt kancellársága utolsó hónapjaira. Vannak olyan tartományok, ahol a miniszterelnökök a közvélemény hangulatát követik a járványkezelésben, szembemennek a szövetségi kormánnyal, és inkább lazítanak. Korábban Laschet sem állt be Merkel mögé, amikor szigorítást szorgalmazott.

Németországban az elmúlt két hétben 251 új fertőzöttet azonosítottak százezer főre vetítve, ami nem számít nagyon magas számnak Európában. Magyarország áll az első helyen 1093-mal.