Skip to content

Kínai óriáshitelt venne fel a kormány, hogy kínaiakat bízzon meg a budapesti egyetemépítéssel

Direkt36: Kínai óriáshitelt venne fel a kormány, hogy kínaiakat bízzon meg a budapesti egyetemépítéssel

A Budapest–Belgrád vasúthoz hasonló üzletre készül Kína és Magyarország az egyetemépítés kapcsán is – állítja a Direkt36.

Óriási kínai hitelt venne fel a magyar állam, „ez a konstrukció a Budapest–Belgrád vasúti beruházás mintáját veszi alapul” – ez áll a kínai elitegyetem, a Fudan budapesti kampuszának építéséről szóló kormányzati dokumentumban a Direkt36 szerint. A portál azt állítja, a birtokába került az az előterjesztés, amelyet a kormány már megtárgyalt, és amelyet Palkovics László innovációs és technológiai, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jegyez.

Azt tavaly jelentették be, hogy a sanghaji Fudan Egyetem 2024-ben Budapesten nyitná meg az első önálló európai kampuszát. A most kiszivárgott előterjesztés szerint a beruházáshoz 100 milliárd forintot a magyar állam közvetlenül biztosítana, 450 milliárdot pedig Kína hitelezne, vagyis a beruházás egymaga drágább volna, mint amennyi pénzt a kormány 2019-ben a magyar felsőoktatára összesen adott. A hitelt teljes egészében a magyar állam fizetné vissza egy vagyonkezelő alapítványán keresztül. Az építkezésre a Kínai Állami Építőmérnöki Vállalat tett ajánlatot. A terv szerint kínai munkások végeznék a munkákat.

Direkt36 egy másik kormányzati dokumentumra is hivatkozik, amely szerint

„a jogi szabályozást illetően szükséges elérni azt a pontot, amelynek eredményeként a beruházással összefüggő folyamat már nem állítható le.”

A döntésben az is szerepel: a kínaiak veszik át a Diákváros tervét. Ezt az ötletet még a 2024-es olimpia kapcsán ismerhettük meg, ha megkaptuk volna az olimpiarendezési jogot, az olimpiai falu lakásait kaphatta volna meg 8-10 ezer egyetemista és tanár. Most leírták, hogy az új beruházás ennek a fejlesztési programnak a helyszínén valósul meg.

A Kínai Állami Építőmérnöki Vállalatot a világ több pontján gyanúsították meg korrupcióval és kémkedéssel – teszi hozzá a Direkt36. A legsúlyosabb vád ezek közül az volt, hogy az Afrikai Unió etiópiai székházában a szerverek adatforgalmát minden éjjel titokban átmásolták egy kínai szerverre, bár a kínaiak természetesen mindent tagadnak.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.


11 Comments

  1. Névtelen
    2021.04.07. - 10:37

    Tehát:

    Kínaiak érdekében kínaiaknak építünk kínai egyetemet kínai hitelből kínaiaknak.

    Még jó, hogy Jamaika a jamaikaiaké . . .

    3
    1
  2. Névtelen
    2021.04.07. - 10:48

    Tehát(kiegészítve):

    Kínaiak érdekében kínaiaknak építünk kínai egyetemet kínai hitelből kínaiaknak kínai kivitelezéssel.

    Lefordítva:

    A kínai hitelből kínai kivitelező épít egyetemet kínaiaknak, így a hitel összege egy az egyben vissza is megy Kínába, mi meg magyarok ( az elmebeteg Kúrmány jóvoltából fizethetjük a hitelt meg a kamatokat a kínaiaknak. . .

    A saját felsőoktatásunkat meg szétb@sszuk . . .

    Kovács Fővadász 2. és Semjén Fővadász 1. remélem ott fog tanítani . . .

    Aki a döntést hozta, komolyabban is meg kéne vizsgálni az elmeállapotát illetően . . .

    Még jó, hogy Jamaika a jamaikaiaké . . .

    4
    1
    • Névtelen
      2021.04.07. - 11:44

      Ez mennyit hozott a konyhára….?

      “Kaptunk egy csomó képet a CEU új épületéről
      Elég pengén néz ki
      2016.08.19.
      Amikor egy társaság kinövi a helyét a belvárosban, két dolgot tehet. Vagy épít magának egy új székházat valahol kijjebb, ahol van hely, vagy megpróbál a szomszédok felé terjeszkedni..
      Szóval nagyon merészet húzott a CEU, mikor elhatározta, hogy nem kezd egy teljesen új épülettömbbe, hanem a meglevőket fűzi logikusan egybe foghíjbeépítéssel kiegészítve. A fejlesztés hat egyetemhez tartozó épületet és egy üres telket érintett a Nádor utca, az Arany János utca, az Október 6. utca és a Zrínyi utca által határolt tömbben.
      Akár anyagi okokból döntöttek így, akár a hagyomány erősítése miatt (ez utóbbi egy viszonylag ifjú intézménynél mindig nagyon fontos), nem vették megúszósra a figurát.

      Bár a homlokzat az első terveken sokkal merészebb volt, mint a későbbi, szelídebb változat, a végeredmény is teljesen vállalható. Eléggé konzervatív ahhoz, hogy elfogadják azok is, akik az utcaképért aggódnak, de a terv elég színvonalas és friss ahhoz, hogy a szakmának is bejöjjön.

      Hogy milyen volt a kiindulóanyag és milyennek képzelték a fejlesztést, azt ebben a videóban lehet a legjobban megérteni, esetleg itt egy csomó látványterv és metszetrajz is…….. A homlokzat amúgy barátságosabb lett, mint a látványterven , belül pedig kifejezetten hagyománytisztelőre sikerült a sok nyerstéglával. Nem csoda, a dublini O’Donnell + Tuomey tervezte, akik elég nagy téglamágusok, generálkivitelező pedig a Market Építő volt.”

  3. Névtelen
    2021.04.07. - 11:04

    Vérlázító

    2
    1
    • Névtelen
      2021.04.07. - 12:31

      Aha!
      “Ma azt tudom mondani, Oroszországgal olyan viszonyt
      alakítottunk ki, hogy Oroszországnak érdeke, hogy Magyarország sikeres legyen. Az Egyesült Államokkal olyan viszonyban vagyunk, hogy az Egyesült Államoknak érdeke, hiszen szövetségesek vagyunk, hogy sikeresek legyünk. Kínának,
      ha észrevesz bennünket – mert van ez a nagyság probléma,
      nagyságrendbeli különbségek problémája –, akkor nyugodtan
      mondhatja, hogy neki egyébként érdeke, hogy Magyarország
      az Európai Unióban, mint vele együttműködő ország erős
      legyen. S Izrael Állammal is ez a helyzet. Ha megnézzük a zsidó
      államnak az álláspontját, akkor azt kell mondanom, hogy
      Izrael Államnak is az az érdeke, hogy Magyarország egyébként
      erős legyen. Vagy a törökök, akik itt vannak szintén a hónunk
      alatt, lent délre, a török–magyar viszony ma olyan, hogy egy
      török politikai vezető, ha Magyarországról gondolkodik,
      egy olyan országot lát maga előtt, akinek a sikerében ő is
      érdekelt. Így raktuk össze, hét éve dolgozok azon, hogy az ilyen
      lecsatlakozásos, vonakodó, szövetségesi gondolkodás és logika
      helyett a nemzeti önérdekből kiinduló külpolitikát építsünk fel.
      Hosszú éveket áldoztunk erre az életünkből, nem is sikertelenül,
      jól állunk. Egy mozaikkocka nincs a helyén, ezt Brüsszelnek
      hívják. Ez a következő választás után megoldandó feladat.
      Nem lehetetlen, látok erre lehetőséget, lesz megállapodás, csak
      kell hozzá még némi idő”. (Tusnád, 2017.)

      • Névtelen
        2021.04.07. - 19:08

        Már akkor is hazaáruló volt

        2
        1
    • Névtelen
      2021.04.07. - 12:40

      Hja. Inkább egy cigány-szunnita- síita-sátor legyen belőle. A Forinton is jól mutatna egy kis hármas csetepaté véres valósága. A VV-frakció nyilatkozna a CNN-nek, RTL-nek. Karácsony is megszólalna
      „Történészi beszámolók szerint Budapest 1919. november 16-án se fogadta kitörő örömmel a városba fehér lovon bemasírozó Horthy Miklóst – én ma kifejezett undorral és megvetéssel fogadom, hogy a Fidesz álellenzéki fiókpártja erre a napra emlékezve tart vonulást a városban.
      A budapestiek akkor se lelkesedtek érte, ma pedig nem tűrik, ha bárki magas lóról beszél hozzájuk. A kirekesztéshez, gyűlöletkeltéshez, a választójog és a parlamentarizmus korlátozásához, tűrhetetlen szegénységhez, majd háborús pusztuláshoz vezető elitista, autoriter rendszernek a budapestiek már a Horthy-korszakban is ellenálltak, és ezt teszik ma is.
      Horthynak, és mai követőinek, legyenek éppen álellenzékiként megfizetve, vagy a kormányzati hatalom birtokában, Budapest a bűnös város. Mert nem értik, nem viselik ennek a városnak sokszínűségét, európaiságát, kultúráját és szabadságszeretetét. De mi ehhez ragaszkodunk, nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, sem megosztani. Mert nekünk Budapest a bűvös város” – olvasható LENNE Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzése.”

  4. Névtelen
    2021.04.07. - 12:29

    “Kínai óriáshitelt venne fel a kormány….”
    Fizetésekre? Nyugdíjakra?
    Ja csak a Szemkilövető házaspár engedhette meg magának az IMF gigahitelt.

    2
    4
  5. Névtelen
    2021.04.08. - 08:26

    https://uploads.disquscdn.com/images/840e0007b7710a5b2ed3ccf00b5772f1a37f580ede9615caf31fab9f32b2fb69.jpg?w=800&h=632

    • Névtelen
      2021.04.08. - 15:20

      ez az igazság

  6. Névtelen
    2021.04.08. - 16:17

    Ez csak egy tehetségtelen hazaáruló jobbikos hadova dumája.
    Ettől még a sarki cigányluvnya is szellemesebb.

    állatfotó-orbán lop

    Húúúúú , wazze!
    Hegedűs Andi színvonal

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.