A járványügyi adatok továbbra sem kedvezőek Magyarországon, a kórházi kezelésre szorulók száma pedig nagyon magas – fogalmazott Müller Cecília országos tiszti főorvos. “Tudjuk jól, hogy ez jellemzően a brit mutánsnak köszönhető” – hangsúlyozta.

Müller szerint figyelemmel követik az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatos híreket, aggodalmakat. Azt is mondta, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) várhatóan ma vagy holnap foglal állást az oltóanyaggal kapcsolatban, a döntést pedig a magyar hatóságok is figyelembe fogják venni. (Az EMA azóta bejelentette, hogy ma délután négy órakor tartanak sajtótájékoztatót a témában – a szerk.)

A tiszti főorvos elmondása szerint részben adattorlódás okozta a szerdai rekordmértékű halálozási számot, mert a húsvéti ünnepek alatt a szakemberek nem tudtak pontos jelentést készíteni.