Megértést kért a frontvonalban küzdő mentődolgozók irányába
PIROS TOJÁS HELYETT FELJELENTÉST KAPTAK HÚSVÉTKOR A MENTŐK❗️
Különös lakossági bejelentés érkezett a fővárosi mentőkhöz a Húsvéti ünnep alatt, amiben egy férfi sérelmezi, hogy szolgálatot teljesítő bajtársaink ebédet vásároltak. Erről fényképet is mellékelt a felháborodott panaszos, amin az látszik, ahogyan a mentőegység egyik tagja (a kötelező távolságot tartva) hamburgert kér elvitelre egy Szentendrei úti büfénél. Az életmentők természetesen nem ellátás alatt vagy helyett, hanem kórházból a mentőállomásra tartva álltak meg egy pillanatra, ami nem veszélyeztette az egység riaszthatóságát vagy befolyásolta a “bevonulás” útvonalát. A panasz szerint ez hosszú percekig tartott, (a mentő fedélzeti számítógépe alapján) valójában mindössze 1 perc 51 másodpercet vett igénybe. A vizsgálat ráadásul azt is feltárta, hogy bajtársaink ugyan megvásárolták a kifogásolt hamburgert, állomáshelyükhöz érve azonban riasztást kaptak, így elfogyasztani csak jóval később tudták ebédjüket. A panaszra végül az Országos Mentőszolgálat főigazgatója maga reagált. Válaszában (a tények ismertetése után) megértést kért a frontvonalban küzdő mentődolgozók irányába, akik áldozatos munkájára a jelenlegi hatalmas terhelés mellett is számíthat a lakosság! 🙏🏼❤️🇭🇺🚑 #mentők #veddészreamentőt