Alig adóztak, romba döntötték a világsajtót. Megvan az első amerikai tagállam, amelyik megadóztatja a nagy techcégek hirdetési bevételeit

 

Maryland állam törvényhozása megszavazta, hogy legfeljebb 10 százalékos adót vessenek ki a digitális reklámokra. Bár az adó minden online reklámra vonatkozik, a jogszabályt úgy fogalmazták meg, hogy az kifejezetten a világpiacot letaroló óriáscégeket célozza. Annak mértéke ugyanis az adott cég globális bevételeitől függ. Akinek például 100 millió és 1 milliárd dollárt közé esik a bevétele, az 2,5 százalékos reklámadót fizet, de akié meghaladja a 15 milliárd dollárt, az már 10 százalékot.A törvénytervezetet Larry Hogan, az állam republikánus kormányzója első körben megvétózta, de a demokrata többségű törvényhozás végül megszavazta azt.

Bill Ferguson, a marylandi szenátus demokrata elnöke szerint a törvény folyományaként a nagy techcégek végre fair módon fognak adózni az államban, hasonlóan a kisvállalkozásokhoz.

„Az olyan cégek nyeresége, mint az Amazon, a Facebook és a Google drasztikusan nőtt a járvány alatt, miközben a családi vállalkozások az életükért küzdenek” – magyarázta.

Az úttörő törvényt ennek ellenére nemcsak a Szilicium-völgy lobbistái és a republikánusok, de egyes kisvállalkozások is ellenzik, attól tartva, hogy az adó kivetését a végén ők, ezeknek a hirdetéseknek a megvásárlói fogják megszívni.

De a lépést igen sokan üdvözlik, hiszen a Facebook és a Google, amelyek a világban jellemzően sem nyereség- sem reklámadót nem fizetnek, a tisztességtelen versenyelőnyük miatt rengeteg helyen meggyengítették a hirdetésekből élő sajtót.

(via Gizmodo)