A magyar melegeket és swingereseket is várják a horvátok…Vonattal is mehetünk

A Railjournal.com írta meg, hogy egy csehországi cég május utolsó napjaitól kezdve éjszakai vonatokat indít a horvát tengerpartra.

A prágából induló járatok Brno és Pozsony érintésével Budapesten is áthaladnak, így a magyar fővárosban is felszállhatunk rájuk, Horvátországban pedig Zágrábon keresztül RIjekába és Splitbe érkeznek majd meg.

A portál szerint egy jegy huszonkét euróba kerül majd, hálókocsis jegyet pedig harminc euróért válthatunk – éjfél körül érkezik a vonat Budapestre és reggelre ér le Horvátországba. Júliusban és augusztusban minden nap lesz lehetőség utazni, májusban és szeptemberben pedig heti három alkalom szerepel a RegioJet tervében.

Állítólag bringát nem szállítanak mint a MÁV hasonló járatai. Ha van infód írd meg.

5 Responses

  1. Nekem van infóm! Úgy hallottam, hogy a cseh cég előrehaladott tárgyalásokat folytat egy bizonyos Jožef Saĵerrel, aki egyenesen Brüsszelből érkezne a Homokdűne Expresszre vonatkísérőnek. A nemrég munkanélkülivé vált Saĵer a Budapest és a horvát tengerpart közötti szakaszon vállalja majd kielégíteni az utazóközönség legrejtettebb vágyait is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű