Miskolci miniszterelnöke lehet Magyarországnak

Jakab Péter a Jobbik elnöke megtartotta első évértékelőjét, ahol beszélt az ellenzéki közös jelöltek kiválasztásáról, az előválasztásról és arról, hogy ő nem ugrik el majd, ha miniszterelnök-jelöltként kell segítenie.

 

Jakab elmondta, előválasztás lesz a közös ellenzéki jelöltek kiválasztásáért, ahol „a nép dönt”, hogy kit tart a legalkalmasabbnak a Fidesz legyőzésére. A folyamatban lesznek küzdelmek, és parázs viták, de „a nap végén nem egymást kell legyőznünk, hanem a Fideszt” – mondta, és hozzátette, az összefogás a nemzet igazi tartaléka.

„Legkésőbb október 23-án egy színpadon fog állni az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 106 képviselőjelölttel”

– mondta és hozzátette:

„ha ezt a küzdelmet miniszterelnök-jelöltként segíthetem, úgy vállalom a megmérettetést”.

Orgiáznak, drogoznak, buliznak, felvásárolják a fél Balatont, felújítják a szállodáikat, közben jóízűen sorosoznak, libernyákoznak, moslékkoalícióznak. A nőket lenézik, a gondolkodókat megveti

– ezt már a kormányról mondta, és hozzátette, a gyűlölet az ő nyelvük, ám azzal válságot legyőzni nem nagyon lehet.

Jakab beszélt a tavalyi dunaújvárosi időköziről is, ahol megverték a Fidesz jelöltjét, illetve megemlítette a borsodi időközit is, ahol – ahogy ő fogalmazott -, egy piszok nehéz fideszes körzetben éppenhogy kikaptak. Azt is megjegyezte, hogy bizonyos felmérések szerint a Jobbik az ellenzék legerősebb pártja.

Jakab szerint attól, hogy a Fidesz szélsőjobboldali párt lett, a Jobbik még nem lett baloldali. Az ellenzéki összefogásban ők a jobb láb, és ehhez az ellenzéki összefogáshoz változnia kellett a Jobbiknak is, ahogy változott is, mondta. A videót itt tudja megnézni.