Csöbör: Motor leszünk

A fejlődés első számú motorjává válik Borsod-Abaúj-Zemplén megye

10 Responses

  1. Reméljük ,hogy így lesz. Viszont nem örülök annak ,hogy tőlem kell megtudnia a képviselő asszonynak ,hogy akkor már más lesz a képviselő…:)

    8
    4
  2. Mondja XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
    No VXXXXXXXXXXXXXXXXXXX pap fia van! A kereszténység, és a többi valláson alapuló rendszer a korszak átverése. Az emberek valóságtól és egymástól való elszakítását szolgálja. A hatalom iránti vak engedelmességre sarkall. Kisebbíti az emberi felelősséget, mondván, úgyis Isten irányít mindent. Isten nevében pedig Isten követőinek szörnyű tetteit elfogadottá teszi. De mindenekelőtt hatalmat ad azok kezébe, akik tudják az igazságot, de a mítoszt arra használják, hogy manipulálják, ellenőrizzék a társadalmakat. A vallási mítosz a létező legerősebb fegyver, és pszichológiai táptalajul szolgál a további mítoszoknak.”

    1
    3
    1. Tessék:
      „Pók elmondása szerint ma a világon nagyjából 6 millió szabadkőműves él.

      A szabadkőműves mozgalom a XVIII. században élte első virágkorát, ekkor egyesült a négy páholy, amely megalakítja a nagy angliai páholyt.
      A Magyar Királyságban Brassóban, a német polgárság közvetítésén keresztül alakult az első magyarországi páholy. Azonnal hatalmas népszerűségre tett szert a tolerancia eszméje miatt, egyúttal megkövetelt egy bizonyos szakralitást és a nagy építőmesterben való hitet is el kellett fogadni. A szakralitással a francia radikálisok szakítottak. A francia és a skót rítus azóta is külön utakon jár. A szabadkőművesek értelmi alapon tesznek különbséget az emberek között: a rátermettség alapján lesz valaki inas vagy mester. Ez a XVIII. században uralkodó társadalmi viszonyok között vonzónak számított.

      A második virágkor az a kiegyezés utáni időszakra tehető: 1886-ban jött létre a magyar nagypáholy a korábban alakult angol és francia mintájú páholyok egyesülése által. Akkoriban 7-8 ezer tagja volt a magyar szabadkőműves mozgalomnak, főleg szociális tevékenységet folytattak, mentőszolgálat kiépítésében működtek közre, könyvtár alapítást kezdeményeztek.

      A szabadkőművesek első betiltására Magyarországon 1920-ban került sor:

      a titkos társaságot tették felelőssé a trianoni katasztrófáért.
      A Károlyi-kormány összetétele keltett gyanút, úgy érezték, hogy Trianon egy összeesküvésnek köszönhető. A belső árulás teóriája szerint a világháborút a hátországban és nem a fronton vesztettük el. Ez pedig nem is volt a valóságtól olyan nagyon elrugaszkodott elképzelés…..”

    2. „Hogy kik a szabadkőművesek?
      Fejtő Ferenc szerint azok, akik elintézték nekünk Trianont:
      „De tudni kell, hogy Trianon, az egy szabadkőműves klikknek a műve volt, akiket a cseh és a román vezetők befolyásoltak. A szerbek nem, mert azt kiderítettem az okmányokból is, hogy a szerbek nem akartak ilyen nagy közös délszláv államot, a szerbek nagy Szerbiát akartak. Jugoszláviát, vagy ahogyan akkor nevezték, a Szerb-Horvát-Szlovén királyságot a franciák, a csehek és az angolok kényszerítették rájuk.”

      Forrás: Szidiropulosz: Trianon utóélete, Kairosz, é.n., interjú Fejtő Ferenc történésszel, 289.old.”

      2
      1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű