A holland rendőrség letartóztatta a kínai születésű, de kanadai állampolgár Tse Chi Lop-ot, aki a gyanú szerint A Vállalat (The Company) nevű drogkartell vezetője. Ez a világ egyik legnagyobb drogkereskedő bűnszervezete, feltételezések szerint a 70 milliárd dolláros ázsiai piac jelentős részét ez a kartell tartja a kezében.

Tse a világ egyik legkeresettebb bűnözője, az amszterdami Schipol reptéren kapcsolták le. A férfi ellen a BBC cikke szerint Ausztráliában adta ki körözést, és most az ausztrálok kezdeményezhetik majd a kiadatását is.

Az ausztrál rendőrség szerint ugyanis A Vállalat Ázsia mellett Ausztráliában is rendkívül meghatározó szerepet tölt be, és a kontinensre érkező kábítószer 70 százaléka rajtuk keresztül érkezik.

Az 56 éves férfit a sajtóban rendszeresen a mexikói drogbáróhoz, Joaquin „El Chapo” Guzmanhoz szokták hasonlítani, kiterjedt birodalmuk miatt.

Az ausztrál rendőrök a beszámolók szerint több mint egy évtizede nyomoztak Tse után. A holland rendőrség közleménye szerint a pénteki rajtaütést egy információforrásnak köszönhetően hajthatták végre.

Reuters 2019-ben hosszú cikket szentelt Tse-nek, ekkor Ázsia legkeresettebb emberének nevezték. A hírügynökség cikke szerint a kartellnek csak metamfetaminok értékesítéséből 17 milliárd dolláros bevétele lehetett 2018-ban.

A feltételezések szerint Tse az elmúkt években Makaó, Hongkong és Tajvan között váltogatta a tartózkodási helyét. Elfogásában 20 ország hatóságai működtek közre. Korábban ült már börtönben: még a 90-es években az Egyesült Államokban, akkor szintén kábítószer-kereskedelem miatt.

Az ausztrál sajtó szerint Tse letartóztatása a legjelentősebb tett az ausztrál rendőrség elmúlt 20 évéből.