Az olasz rendőrség mintegy százezer eddig beadott oltás miatt indított vizsgálatot azzal a gyanúval, hogy az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonok lakóit megelőzve ezt az adagot soron kívüli személyek kapták meg, írja az MTI.

 

Az olasz egészségügyi minisztérium honlapjának adatai szerint a beadott több mint 718 ezer vakcina-dózisból több mint félmilliót orvosok és ápolók kaptak meg, további több mint 47 ezret pedig az idősotthonok lakói. 96 ezer beoltott embert pedig az egyéb kategóriába soroltak, mivel nem tartoznak szorosan az egészségügyhöz, sem az idősotthonokhoz. Közöttük lehetnek a kórházak irodai alkalmazottai, a menzákon dolgozók, valamint a takarító- és karbantartó-személyzet is.

Az olasz rendőrség szerint a közel 100 ezer oltásból arra nem jogosultak is kaptak.

Az olasz La Repubblica lap szerint ezekből az egészségügyisek rokonai és barátai kaptak, orvosok házastársai, de még helyi politikusok is.

A hatósági adatok szerint a déli Campania tartományban beadott több mint 68 ezer oltásból több mint tízezret barátok barátai kapták meg. Az újság szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy amikor az egyik nápolyi kórház előtt az orvosok hosszú sorokban álltak az oltásért, közöttük valójában mások is voltak, például a város ismert ügyvédei, vállalkozói és ezek rokonai is, közöttük még az idősebb nagynénik is.

Marche régióban az idősotthonok lakói közül 145-en kaptak oltást, miközben teljesen kívülállókból 1834-en oltatták be magukat. Szicíliából egy férfi arról számolt be, hogy neki a közeli kórház ismerős orvosa szólt, hogy soron kívül részesülhet oltásban. Ez is magyarázhatja, hogy egyes térségek miért fogytak ki a számításokhoz képest korábban az oltóanyagból.

Olaszországba is kedden érkezett meg az amerikai Moderna első, 47 ezer adagos szállítmánya. Róma március végéig 1,3 millió dózist vár a Modernából, és több mint 8 millió adagot a Pfizer-BioNTech vakcinából.