Pedig öt hintóval járták Szerencset… Két évvel az álomesküvője után válik a Fidesz „csodafegyvere”

 

Pedig kettejük esküvőjénél szebbet talán álmodni sem lehetett volna. Persze voltak, akik a menyegzőt rongyrázósnak érezték. A tudósítások szerint napokra lefoglalták a szerencsi várat, hatalmas sátrat húztak fel, s ötszáz fős vendégsereget hívtak. A turisták által kedvelt várost pedig öt hintóval járta körül a boldog család.

Aztán alig telt el két év, ismét magánéleti dráma mérgezte a fiatal politikus életét: ezúttal a házassága ment tönkre.

Ha nyilatkozott, kiegyensúlyozott volt, egy optimista ifjú reménység köszönt vissza a híradásokból. A legtöbben biztos nem sejtették, hogy baj van.

– Szerencs Tokaj-hegyalja kapuja, így is ismerik. Én ott töltöttem a gyerekkoromat, ott nőttem fel, és úgy gondolom, hogy egy ilyen Szerencs méretű kisváros tényleg tökéletes hely arra, hogy az ember ott felnőjön, nekem nagyon sok pozitív és jó emlékem volt. Nyilván, ha Szerencsre gondolok, akkor alapvetően a család jut eszembe. Mindig apa vitt óvodába, iskolába – mesélte derűsen a Hír TV Főhős című műsorában tavaly decemberben a politikus.

A kételyeket végül maga Koncz Zsófia oszlatta el lapunknak a szóban forgó válás kapcsán.

Zsófi és Dávid együtt dolgoztak Washintonban/ Fotó: FacebookZsófi és Dávid együtt dolgoztak Washintonban/ Fotó: Facebook

„Igen, a hír igaz – a házasság felbontásáról szóló döntésünket, hosszú utat bejárva, közösen, együttes akarattal hoztuk meg, minden kérdésben pedig vita nélkül állapodtunk meg. Az életünket – bár külön folytatjuk, mégis – egymást becsülve és továbbra is mindenben segítve kívánjuk mindezt tenni. Válásunk további részleteiről sem most, sem a későbbiekben nem kívánunk nyilatkozni, és arra szeretnénk kérni a sajtó munkatársait, hogy magánéletünk tiszteletben tartásával támogassanak bennünket. Köszönjük!” – juttatta el közleményét a Blikknek.