Komoly arc design váltás a Tiszáninneni reformátusoknál
Pásztor Dánielt november 18-án választották meg püspöknek, január 9-én pedig – több új tisztségviselővel egyetemben – be is iktatják hivatalába.

Januárban veszi át hivatalát a Magyarországi Református Egyház Tiszáninneni és Dunamelléki Egyházkerületének új elnöksége, és januárban iktatják be az új püspököket is.

Az egyház szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a november 5-én megválasztott Balog Zoltán püspököt és Veres Sándor főgondnokot január 25-én, a november 18-án megválasztott Pásztor Dániel püspököt és Molnár Pál főgondnokot pedig január 9-én iktatják be hivatalába.

Az új tisztségviselők a következő hat évben irányítják majd egyházkerületüket. A koronavírus-járvány miatt a püspökszentelő, ünnepi istentiszteleteket tavasszal tartják meg, az új országos zsinat pedig előreláthatólag február közepén alakul meg – írták.

Ismertették: a református egyház törvényeinek értelmében az egyházkerületi közgyűlésekig tartó, átmeneti időszakban a korábbi testületek és tisztségviselők, mint ügyvivők irányítják a kerületi hivatalokat.

A Dunántúli és a Tiszántúli egyházkerületben a korábbi püspökök, Steinbach József és Fekete Károly folytatják szolgálatukat – olvasható a közleményben.