A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kolléganője így emlékszik történetükre.

Akkoriban még a Miskolci Rendőrkapitányágon dolgoztam és gazdasági bűncselekmények vizsgálatával foglalkoztam. Az utolsó „forrónyomos” szolgálatomat kezdtem meg ebben a munkakörömben 2013. november 1-jén. Egy családi ház betöréshez küldött ki a főnököm, ahol az adatgyűjtés, a szomszédok kikérdezése volt kollégámmal a feladatunk. Egy miskolci ingatlanhoz mentünk, ide történt a betörés. Gondoltam kikérdezem még a tulajdonost egy-két dologgal kapcsolatban, mielőtt a szomszédokkal beszélek. A ház maga elhanyagolt volt, amolyan családi örökség féle lehetett, vastag avar borította az udvart. Becsengettem. Ekkor egy krémszínű kutya indult el a kapu felé az udvarról. Felismertem a fajtát egy Golden Retriever volt. Az állat odajött majd nyüszíteni kezdett, kérdeztem tőle, hogy mi van veled, hol a gazdád? Ekkor az állat hátat fordítva nekem elment és hozott egy rossz lábast a szájában majd érdekes hangon kezdett sírdogálni. A kollégámra néztem és megkérdeztem tőle, hogy nincs-e nála egy szendvics. Miért éhes vagy? – hangzott a válasz. Én nem, de nem látod, hogy ő igen, itt koldul a szájában a rossz lábassal. Ekkor néztem meg jobban az állatot, akit elsőre kölyökkutyának gondoltam, mert jóval alacsonyabb volt a fajta kifejlett példányainál. Látszott rajta, hogy mennyire el van hanyagolva és milyen nagyon sovány. A nyaka sebes volt, a teste két oldalán pedig alig volt szőr és ahogy nézett rám a nagy barna szemeivel a rossz lábassal a szájában…tudtam, hogy segítenem kell rajta. A gazdája nem volt otthon. Elvégeztük az adatgyűjtést. A kapitányságra visszafelé egész úton csak a kutyán és a nagy barna szemein járt az eszem. Rögtön jelentettem a főnökömnek, hogy az adatgyűjtést elvégeztük, azonban a sértett kutyája rendkívül elhanyagolt, rossz állapotban van. Esetleg felmerül az állatkínzás lehetősége. Mondta, hogy hívjam fel a sértettet és a Miskolci Állatsegítő Alapítványtól (továbbiakban MÁSA) is kérjek egy szakembert a helyszínre és menjek vissza a házhoz egy megbeszélt időpontra. A főnököm látta, hogy ez a projekt nekem a szívügyem lesz. Így is történt. Felhívtam a tulajdonost, aki már a telefonban nagyon érdekesen válaszolt arra a kérdésemre, hogy miért olyan sovány a kutyája. A férfi elmondta, hogy nem jó az a jószág semmire. Nem is ugat, most is betörtek tőle, nem jó házőrző. Elmondtam a gazdának, hogy ha valamikor ezt a kutyát úgy adták el neki, hogy egy vérmes fenevad és zseniális házőrző lesz belőle akkor most mondom el neki, hogy csúnyán becsapták. Ez a fajta egy családbarát vadászkutya. Házőrzésre nem alkalmas. A megadott időpontra visszamentem a házhoz, ahol a MÁSA munkatársa és a tulajdonos is megjelent. A gazda vacak üres levest hozott a kutyának, amit szegény állat úgy befalt, hogy azt hittem a rossz lábast is megeszi. A MÁSA-s hölgy megnézte az állatot, majd elmondta, hogy nagyon alultáplált és sokféle bőrbetegségben szenved. A tulajdonos ígértet tett rá, hogy kezeltetni fogja a jószágot és az etetésére is jobban odafigyel. Csalódott voltam, azt hittem, hogy egyből lefoglalhatom és biztonságba helyezhetem az állatot, de a hölgy azt mondta, hogy mindenkinek adni kell egy esélyt, és hogy ő majd hivatalból egy hét múlva ránéz az állatra. Telefonszámot cseréltünk, hogy tudjunk majd konzultálni a fejleményekről.

Kiderült a kutyát Bellának hívják. Szinte minden nap gondoltam rá és a nagy barna szemeire, ahogy nézett rám. Egy hét telhetett el, vasárnap volt, pont ebédeltünk amikor megcsörrent a telefonom, a MÁSA-s hölgy volt. Elmondta, hogy Bellát a gazdája beadta a menhelyre, lemondott róla, mert belátta, hogy nem tudja megfelelően ellátni. Izgatottan ültem a kocsiba, hogy újra lássam a nagy barna szemeit. Tudtam, hogy annyira akarom őt. A menhelyen már éppen megfürdették, mikor odaértem. Kiderült csupán négy éves, valószínűleg a nem megfelelő tartás miatt nem érte el rendes méretét. Mondták, hogy a bőrproblémái fertőzőek, így egyből nem tudtam hazavinni, mert voltak már állataim és nem szerettem volna, hogy az egész csapat novemberben bunda nélkül maradjon.

Minden héten jártam Bellához a menhelyre. Mindig kivittem sétálni, de olyan lesújtóan nézett rám, amikor visszazártam a keneljébe, hogy a szívem szakadt meg érte. A gondos kezelésnek hála, gyorsan gyógyultak a betegségei és 2014 januárjában elhozhattuk őt. Egy Welsh Terrier és két cica mellé érkezett. A terrier eleinte nem fogadta kitörő örömmel, de aztán szépen lassan összebarátkoztak.

Bellácska lassan hét éve már, hogy szebbé teszi a mindennapjaimat. Egy roppant hálás teremtés, egy igazi bűbáj. Ugyan vannak furcsa dolgai…imád hurcolászni dolgokat és közben nyüszítget…szerintem ez az éhezős időszakából maradt meg, így próbálja felhívni magára a figyelmet. Szeret mindenféle nem szép dologba belefeküdni, de olykor csak boldogan is hömpörög. Oda van a nagy sétákért a természetben, rajong a fürdésért és mindenféle ápolást végtelen türelemmel fogad. Ugatni pedig csak akkor ugat, ha már itt a vacsoraidő és a gazdi órája elállítódott. Mindenkivel kijön, szeretni a gyerekeket, reggeltől-estig elbírja viselni a simogatást és minél többen vannak nálunk annál boldogabb.

Egy-két leeső falatra pedig mindenkit el tud csábítani a nagy barna szemeivel, amivel hét éve engem is rabul ejtett.