Skip to content

Kubatov szerint ha Trianont Orbán tárgyalja, Magyarországhoz csatolta volna az antant országok felét

Kubatov szerint ha Trianont Orbán tárgyalja, Magyarországhoz csatolta volna az antant országok felét

Mi lett volna, ha Orbán Viktor tárgyalja a trianoni békeszerződést? Kubatov Gábor Fradi-elnök azok mellé állt, akik szerint még akár Kubát is Magyarországhoz csatoltatta volna.

Ha annak idején a Trianoni békeszerződést Orbán Viktor tárgyalja, az antant országok felét Magyarországhoz csatoltatta volna

ez a szöveg szerepel azon a mémen, amit Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, a Ferencvárosi Torna Club elnöke, parlamenti képviselő megosztott közösségi oldalán. Ezzel feltehetően a brüsszeli EU-csúcson az uniós költségvetés és a helyreállítási alap elfogadásáról született megegyezésre utalt.

Azt nem tudni, hogy az első világháborúban győztes 28 tagú szövetség tagjai közül melyik 14-re gondolhatott Kubatov Gábor (a szövetség 28 tagja között ott volt többek között Szerbia és Belgium, de Libéria, Haiti, sőt Kuba is).

Nem csak a mémen nehezen számon kérhető történelmi párhuzam sántít azonban – hiszen az első világháborúban a vesztes oldalon álló Magyarországnak nem sok lehetősége lett volna megvétózni az antanthatalmak költségvetését, ezzel zsarolva ki kedvezőbb feltételeket -, de a Brüsszelben egyelőre csak a kormány- és államfők által elfogadott egyezség megítélése – hiába hangoztatnak győzelmet Orbán Viktor és a kormánypárti megszólalók -, is jóval árnyatlabb. Pláne ha tudjuk, hogy Orbán Viktornak valójában nem sikerült maradéktalanul teljesíteni azt, amit a parlament külön határozatban írt neki elő korábban az uniós költségvetést érintő tárgyalásokra.https://hvg.hu/itthon/20201211_kubatov_gabor_orban_viktor_trianon_brusszel_kuba_veto_jogallamisag



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



21 Comments

  1. Névtelen
    2020.12.11. 21:21

    ” Minden magyarnak ismernie és tisztelnie kellene a nagy porosz marsallt: August von Mackensent, aki 1916-ban megállította a román betörést Erdélyben, később el
    foglalta Bukarestet. Az áruló román vezetés fegyverszünetet kötött, ennek köszönhető, hogy 1920-ban nem kapták meg Erdély és a részek mellé a Tiszántúlt is! Például Szolnok ma ezért nem Románia….
    Később a nemzetgyilkos Károlyi, „hálából” bebörtönözte a Romániából visszavonuló vezért. Egyetlen szobra sincs Magyarországon, nevéről csak a hadtörténet iránt érdeklődök hallottak ennek a kiválóságnak.
    Megmentette Magyarországot, „persze” hogy nem ismeri senki…1918 végén a visszavonuló Dunai Hadsereg német és osztrák egységei október és november folyamán Romániából Magyarországon keresztül vonultak hazafelé. A fegyverszüneti egyezmény értelmében a magyar kormánynak le kellett őket fegyvereznie. A túlbuzgó Károlyi Mihály miniszterelnök utasítására a magyar lakosság körében igen népszerű Mackensen vezértábornagyot Budapesten letartóztatták és internálták. A szociáldemokrata és kommunista politikusok nagy lelkesedéssel fogadták az intézkedést. Amikor azonban a román csapatok, az antant hallgatólagos jóváhagyásával, mélyen benyomultak Magyarország területére, a közhangulat Károlyi ellen fordult. Élesen bírálták, amiért hálátlan módon, ellenségként kezeli a gyűlölt Románia egykori legyőzőjét. 1919 márciusában Károlyi átadta Mackensent az antant képviselőinek. Egy angol katonai hajón tartották fogva, majd néhány nappal Károlyi bukása és a Kun Béla vezette bolsevik hatalomátvétel, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása előtt kivitték az országból. Az antant Szalonikiben internálta, majd 1919 decemberében visszatérhetett Németországba.”

    1
    3
    • Névtelen
      2022.09.02. 19:57

      Kun Béla vezette a bolsevik hatalomátvételt a miskolci elmeosztály minden szerepet Sas szerint eljátszó szereplő gárdájából?

  2. Névtelen
    2020.12.11. 21:33

    „Károlyi Mihály 1916. augusztus 7-én elmondott napirend előtti felszólalására, melyben a későbbi országvesztő még így szónokol:

    „Mert (…) tudja meg az egész világ, tudja meg Románia, hogy ameddig egy magyar ember él, ameddig egy magyar emberben csak egy csepp vér van, addig küzdeni fog Magyarország integritásáért, addig küzdeni fog Erdélynek megvédéséért és tudja meg Románia, hogy ha megtámad minket, akkor az erdélyi havasokon nem embereket fog találni, hanem tigriseket, mert mi ugy fogjuk megvédeni Erdélyt, mint tigrisek, akiktől el akarják rabolni legdrágább kincsét, testének testét, vérének vérét.”

    (Forrás: Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.)
    Ennek ellenére a román támadás idejére csak minimális erők maradtak Erdélyben: alig 43 ezer leharcolt, pihenésre hátra vezénylet magyar katona nézett szembe a 800 ezres román sereggel.” /Alfahír/

    1
    3
  3. névtelen
    2020.12.11. 22:58

    Persze!
    Ha meg Hitler helyett ő lett volna a birodalmi kancellár, akkor az egész Európát!
    Idióták!

    11
    1
  4. anonim
    2020.12.12. 11:34

    Fokozható még a degeneráltság. Sőt, ha Orbánnak kerekei lennének, ő lehetne a 6-os villamos is.

    10
    1
    • Névtelen
      2020.12.12. 20:10

      Nyugi van!
      „Hogy Soros nem nyugodott bele a vereségbe, azt állandó uniós szinkronhangja, Vera Jourová biztos asszony elszólása is biztossá teszi. A cseh politikus ugyanis kiadta az utasítást az Európai Bíróságnak: nem kell itt éveket szöszmötölni egy esetleges perben, pár hónap alatt is ítéletet kell hozni, mégpedig a magyarok, lengyelek ellen. Az Európai Bizottság igazságügyért felelős alelnökeként elég furcsa, hogy nyilatkozatával beavatkozik a bíróság hatáskörébe, nem tudom, mit szólt volna, ha annak idején, amikor korrupció gyanújával letartóztatták, s egy hónapig fogva tartották, valamiféle statáriális bíróság rögtön el is ítélte volna. (Végül egyébként felmentették.)

      Soros haragja, Jourová hisztériája pontosan megmutatja, mi ellen kell küzdenünk, s azt is, hogy harcos hónapok, évek várnak ránk. Készüljünk.”

      2
      5
  5. Névtelen
    2020.12.12. 20:11

    Tóth Berci 😂😁😂😁😂

    1
    3
  6. guest
    2020.12.12. 22:52

    Az Európai Unió értékközösség helyett érdekközösség lett sajnos. Mert a „vörös vonalat” amit húzott az Unió azt Orbán átlépte az Unió ezt hagyta is és alkudozni kezdett az Orbán Merkel Német kancellárral Merkel meg „rábólintott” a megállapodásra hiszen az uniónak szüksége van hazánk piacára amit megnyitottunk az unió előtt a Német autóipar egy része hazánkban van Németországnak termelünk így érdeke a megállapodás hiszen egy piacot sem veszíthet az Unió mert kihasználva az olcsó munkaerőt akik hazánkban a Németeknek dolgoznak tudatosan fel van ez építve ez az érdekszövetség mindenki mindenkitől függ mindenki egymásra van utalva így az Unió értékközösségből sajnos érdekközösség lett. Orbán megmutatta ő az úr a háznál. Vagyis a fidesz elit akire hallgat az Unió. Az embereknek pont ebből az elitből van elege. Az Európai Uniónak nagyon is szüksége van hazánkra mert mivel uniós követelmény volt, hogy megnyitottuk a piacainkat így az olcsó munkaerő dolgozik a Német és Kínai gyárakban Magyarországon. Piacot akart az Unió szerezni meg is kapta a piacot így az Unió magáénak tudhatja Kínát is a kínai cégekkel akik a Visegrádi négyek országaiban vannak jelen és hazánkban. Európai Unió bővítése pedig további piacok szerzése Keleti tőke egy része Kína V4-ekben. Nyugati tőke Nyugat Európában van jelen így a kelet és a nyugat Európában egyesült ettől jobb üzlet el sem képzelhető persze, hogy Merkel megállapodott Orbánnal mert a magyarországi autógyárakban az olcsó munkaerő dolgozik a Németeknek persze, hogy így ezt a piacot nem hagyja veszni hagyni hiszen a Németeknek dolgozunk be az olcsó munkaerővel persze, hogy kell nekik a magyar piac ezért lett az Unió értékközösségből sajnos piaci érdekközösség mindent a piac és a tőke, pénz irányít és a fideszes elit csapat egymásra van mindenki utalva ezért volt borítékolható, hogy megállapodás születik az Unióval azon csodálkoztunk volna ha nem állapodnak meg. Csak a fidesz hívők előtte a megállapodás előtt igényeltek egy kis show műsort és focinyelven szólva pedig drukk hajrát, hogy látványosan megharcoljanak a sikeres gólért focinyelven szólva vagyis a megállapodás tető alá hozásával az Unióval az állandó hétéves költségvetésről & helyreállítási alapról. Természetesen ha nem úgy nézzük, hogy pártok meg pártoskodások hanem úgy néznénk, hogy emberek és érdekközösség helyett ha értékközösség lenne és ha nem a központi költségvetésbe kerülne a forrás hanem az önkormányzatokhoz közvetlenül az jelentette volna az igazi sikert és győzelmet. Mert igazából a források ha közvetlenül helyben az önkormányzatoknál hasznosulnának az lenne a legnagyobb siker mert igazán helyben tudnának, hogy mire van igazán szükség. De sajnos az államhoz kerül a forrás nem az önkormányzatokhoz. Magyarországon ez a probléma, hogy mindent központilag fentről döntenek el nem pedig helyi önkormányzati szinten.

    4
    2
    • Névtelen
      2020.12.13. 13:46

      Oszt az önkormányzatok honnan vennék az EU projektekhez az „önrész”-t, hülegyerek?

      Az Állam bácsi adná, oszt ha nem jönne be a DK-s hagymázas lázálmod ,akkor fizetné az EU büntetést meg megint konszolidálná az önkormányzatodat. Sőt, arra is vigyázna, hogy a médiában krinyó elvtársaknak ne okozzon lelki sérülést „jogállam”-ban.

      Bárándy kiengedi az ír gázolót Navracsics meg majd „visszaszerzi”, mi?

      Találjatok ki a moslékkoalával valami mást.

      1
      3
  7. hozzászóló
    2020.12.12. 23:31

    Összességében valóban siker a megállapodás és van ok az ünneplésre ha nem azt nézzük, hogy pártoskodások meg érdekek hanem azt nézzük, hogy sikeresen megállapodtak az állandó uniós költségvetésről & helyreállítási alapról. Amely az eredeti 1500 milliárd euro ami felbővült plusz 300 milliárddal így összesen 1800 milliárd euró a helyreállítási alap pénzösszege amit a 27 európai uniós tagállam között osztanak el igazságosan egy „kis marshall terv” amellyel Görögországon át Bulgáriától Finnországig – Svédországtól – Spanyolországon át Olaszországig a 27 tagország mindegyike részesül. 1800 milliárd euró hatalmas pénzösszeg ez a helyreállítási alap ezzel nagyon erős Európa lesz szemben a versenytárs kihívó konkurenciákkal szemben az egyébként is mindig nagyon erős Amerika (USA), Nagyon erős Ázsia (Kína),Nagyon erős Ausztrália mellett most már nagyon erős Európa is jönni fog mert az állandó uniós 7 éves és 7 évenkénti uniós költségvetés + helyreállítási alappal egy nagyon erős Európa fog épülni ami állni fogja a versenyt minden kontinenssel. Munkahely védelemtől a munkahely teremtéseken át a turizmustól az építőiparig, szolgáltatószektoron át a turizmusig mindenben hasznosulnak majd az uniós források és reméljük oda kerülnek a pénzek ahol a legnagyobb szükség van rá. Bulgáriától – Finnországig, Svédországtól – Spanyolországig mindenhol már most is a sok „toronydarukat” látjuk ami az építkezéseket jelenti ami a fejlődés alapja mindenfelé iroda és szolgáltatószektoron át a turizmusig szállodai szektorokon át vagyis Európa már most is épül, modernizálódik ez a helyreállítási alap egy újabb lendületet ad a fejlődésnek de megvédi a munkahelyeket is és újakat is teremt úgy, hogy ez a megállapodás tető alá hozása óriási siker igenis. Nem örök kötvény ahogy Orbán mondja hanem az unió kötvénykibocsátásából is lesz pénz de nem örök kötvény (hazánk is kötvénykibocsátással és vissza nem térítendő támogatásokkal szerzett magának jó hírnevet) és másik része pedig vissza nem térítendő támogatás amit nem kell visszafizetni az uniónak. Nagyon picike része van amit vissza kell de az kedvező kamatozású jó kondícióval ami bőven teljesíthető tehát nagyon picike része csak amit vissza kell fizetni. De jó befektetés úgy mondd mert a befektetett pénz ha munkahely teremtésre fordítódik egész Európában akkor a befektetett munka megtérül és a pénz termelőre,termőre fordul ez az igazi cél ,hogy a befektetett munka termőre fordul ami még több befektetést produkál még több munkahellyel tehát hasznosul majd. Valamint a zöld energia támogatása megújuló energiaforrások „zöld” tematikus ipari parkok ami nem környezetterhelő hanem a környezetvédelem szem előtt tartása is fontos lesz. Diesel autók helyett elektromos autók, automatizálás stb…. Ahogy a közmondás is tartja : ” A befektetett munka mindig megtérül” vagyis termőre fordul.

    • Névtelen
      2020.12.13. 13:36

      Minek hazudsz, a visszafizetésről?

      George Soros még nem kért fel örökkötvényes beszédírónak? 😂😁😂😁

      Hány éves voltál, taknyos?

      „2015 júliusában az EU teljes szétesése is reális lehetőségnek tetszett még az akkori görög helyzet miatt…
      Még a szlovák kormány is belebukott
      A görög adósságválság történetében elképesztő fordulatok voltak. Például 2011-ben a görög mentőcsomagban való részvételen vesztek annyira össze a szlovák kormánypártok, hogy megbukott a jobbközép koalíció, és azóta is csak baloldali kormányai voltak északi szomszédunknak. ”

      Hány éves voltál, taknyos?

      „kifejezetten a görög mentőcsomag miatt fordultak el a német CDU-tól azok a politikusok, akik megalapították az AfD-t, amit azóta a párt új vezetői egy konzervatív-kapitalista pártból idegenellenes populista erővé formáltak. A görög válság emelte fel a mediterrán térség EU-kritikus, elitellenes pártjait, alapvetően átformálva a belpolitikai viszonyokat Olaszországban és Spanyolországban is. A görög válságról szóló végeláthatatlannak tűnő brüsszeli válságtanácskozások, és az eurózóna szétesésének állandó veszélye erősítette meg annyira a brit politikában a kilépéspártiakat, hogy David Cameron akkori miniszterelnök úgy gondolta, jó ötlet lenne egy Brexitről szóló népszavazással pontot tenni az ügy végére „

      1
      1
  8. lady
    2020.12.13. 11:41

    A mai MO-i ellenzéknek a zöme egykori kommunista unokák leszármazottjai, és ott folytatják, ahol a nagyszülők abbahagyták. vérszagra gyűlt ….. Fekete, Donát ..stb. Uram irgalmazz ezektől a hazaárulóktól, lassan Kun Bélán is túltesznek,vagy Matyin!!!

    1
    4
    • Névtelen
      2020.12.13. 17:07

      Még ha igazad is lenne az unokákkal kapcsolatban az még mindig sokkal kisebb bűn lenne, mint amit a Fidesz jelenlegi politikusai követtek el a Kádár rendszer végén:

      Kövér László – MSZMP tag, a MISZOT alelnöke
      Járai Zsigmond – MSZMP-tag
      Matolcsy György – MSZMP-tag
      Martonyi János – MSZMP-tag
      Pintér Sándor – MSZMP-titkár
      Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag
      Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
      Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
      Fónagy János – MSZMP-tag
      Vonza András – MSZMP-tag
      Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag
      Chikán Attila – MSZMP-tag
      Boros Imre – MSZMP-titkár
      Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag
      Harrach Péter – MSZMP-tag
      Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár
      Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag
      Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár
      Boross Péter – MSZMP-tag
      Balogh Gyula – MSZMP-tag
      Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
      Varga Mihály – KISZ-titkár
      Rogán Antal – KISZ-titkár
      Deutsch Tamás – KISZ-titkár

      Szóval ennyit arról, hogy hol is vannak komcsik…

      • Névtelen
        2020.12.13. 19:11

        1.! Kövér sohasem volt „mszmp” tag.

        aztán: 800 ezer mínusz 25 . Ja, volt SZDSZmszp 2/3-ad is. Mi lett vele?

        na, ezért unalmas ez 2006-tól

        „Simor Andrásnak, a Nemzeti Bank elnökének az apja,
        Simor János 1949-ben a Sólyom-perben kegyetlen kihallgató ÁVH-s tiszt, gumibottal verő főhadnagy volt.56. után építésügyi miniszter-helyettes lett minden szaktudás nélkül.
        Fia az MNB élén…
        Oszkó Gyula Piros László munkatársa volt BM ezredesként az ötvenes évek elején.Két fia volt: Gábor és Károly.
        Oszkó Péter pénzügyminiszter apját Oszkó Károlynak hívják.
        Az Oszkó-nagypapa testvére, Oszkó Aladár Mód Aladár néven írta kommunista történész könyveit.

        A lényeg tehát náluk: a legfontosabb, hogy a pénzügyek ÁVH-s kölykök kezében legyenek!”

        1
        1
      • Névtelen
        2020.12.13. 19:15

        Szánalmas vagy!

        Orbán Viktor a középiskola első két évfolyamán volt alapszervezeti KISZ titkár,de miatta legorombították az MSZMP-s tanárnőjét. Elbőgte magát, Viktor meg visszalépett.

        1
        1
      • Névtelen
        2020.12.13. 19:20

        és ez menti a balf@szságotokat. Állam bá’-nak nem volt, az önkormányzatoknak nem adtatok.

        „….A pénzintézetekkel szemben fennálló önkormányzati kötelezettségek 2010-re, 2007-hez képest önkormányzati típusonként ugyan differenciáltan, de összességében 77,7 százalékkal emelkedtek. Az önkormányzati alrendszer kötvénykibocsátásból származó kötelezettsége a 2007. évi nyitóállományhoz képest a 2010. évben 564 milliárd forinttal, közel a 25-szörösére (588 milliárddal) emelkedett. A hitelfelvétel miatti kötelezettségek növekedése mérsékeltebb ütemű volt, a 2010. évben 192 milliárd forinttal (41 százalékkal) emelkedett a 2007. évi nyitó kötelezettségállományhoz képest. Az összes (756 milliárd forint) adósságnövekedés 75 százaléka – zömében 2007–2008. évi – kötvénykibocsátás miatt keletkezett.”

  9. Névtelen
    2020.12.13. 12:19

    Ha orbán ment volna szájer helyett a gangbang partira, akkor a másik 24 hapsi 2021 augusztus 20-n szült volna legalább 24 fidelitasz tagot.

  10. Névtelen
    2020.12.13. 12:27

    Sőt, ha Szájer helyett Orbán lett volna ott a melegpartyn, akkor a razziázó zsaruk felét is megdugta volna!

  11. guest
    2020.12.13. 15:35

    Hányéves voltál taknyos? Honnan tudod hányéves lehettem akkor? 😀 Szlovák kormány is belebukott anno régen? Nem mondod? Nyugi az Orbán kormány is bele fog akkor bukni. Addig van jó világ Orbánnak amíg a Mutti van hatalmon Merkel mert puszipajtások Orbánnal. Német autógyárak miatt is muszáj volt a Muttinak megegyeznie Orbánal és az Európai Unióval. De nagy valószínűség szerint ha a Muttit Merkelt a Németek nem választják újra akkor Orbán is bukni fog. Egyébként igen van megállapodás a „Muttival” is és az Európai Unióval is de azt még az Európa Tanácsnak is el kell fogadnia a megállapodást. Mi van ha most majd az Európa Tanács vétóz majd Orbán és az Unió megállapodása ellen ??? Ő is megtehetné ! Tehát van megállapodás az Európai Unióval igen de még az Európa Tanácsnak is el kell fogadni a megállapodást akkor lehet csak igazi győzelem hoppá hoppá.

    1
    1
    • Névtelen
      2020.12.13. 19:25

      Tájékozatlan. A Tanács fogadta el.

      2
      1
  12. Névtelen
    2020.12.13. 19:22

    Nagy hazafi lehetsz!

    https://www.youtube.com/watch?v=4zNAHc3Nb0U&feature=emb_title

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük