Karikó Katalinnal a Magyar Nemzet készített interjút.

Miért pont a biokémia?

Kisújszálláson nagyon jó kémia- és biológiatanárom volt az általános iskolában. Ma is büszke vagyok rá, hogy nyolcadikos koromban harmadik lettem az országos élővilág tantárgyi versenyen. A középiskolában is kiváló pedagógusok tanítottak. 1973-ban vettek fel a szegedi József Attila Tudományegyetem biológus szakára, ahol három évig népköztársasági ösztöndíjas voltam. A diplomázás után akadémiai ösztöndíjat kaptam, Tomasz Jenő szerves kémikus hívott meg a Szegedi Biológiai Központban (SZBK) működő csoportjába. Akkoriban azt éreztem, minden, amit csinálok, hallatlanul fontos. 1982-ben doktoráltam, az antivirális rövid RNS-molekulák szintézise és alkalmazása volt a témám. És jött a kijózanodás: 1985 táján létszámcsökkentés volt az SZBK-ban, és bizony elküldtek – éppen a harmincadik születésnapomon kaptam meg az értesítést. Nagyon szomorú voltam.

Csak a külföldi munka jöhetett szóba?

Magyarországon akartam dolgozni, de választ sem kaptam a megpályázott állásokról. Azután Európában próbáltam elhelyezkedni: Montpellier-ben, Londonban és Madridban, mert ott foglalkoztak hasonló rövid RNS-molekulákkal. Fogadtak volna azzal a feltétellel, hogy hozom az ösztöndíjam, de ösztöndíjam nem volt. Miután Európa nem jött össze, a Temple Egyetemen, Philadelphiában sikerült állást szereznem, ott is ez a kis RNS-molekula volt a vizsgálat tárgya.

Korábban arról beszélt, hogy kiváltották az akkor még létező valutakeretet, száz dollárt, ötvenet a lányának, Zsuzsikának, ötvenet a férjének. Önnek nem járt, mert volt munkaszerződése. Ennyi pénzzel nagy merészség volt útnak indulni.

Mi sem mertünk száz dollárral nekiindulni a világnak, ezért eladtuk a Ladánkat, a pénzt feketén átváltottuk, és belevarrtuk Zsuzsika játék macijába, úgy vittük magunkkal. Mindent feladtunk, a jegyünk is csak egy irányba szólt. Senkit sem ismertünk Amerikában. Gyorsan kellett alkalmazkodnunk ehhez a furcsa világhoz, hogy fennmaradjunk. Folytathattam a Tomasz-laborban elkezdett munkát. Nagyon produktív három év után a Temple-ről is el kellett mennem, mert más irányban akartam folytatni a kutatást, mint a labor. Azaz a pályám sokszor volt felfelé ívelő szakaszban, de aztán mindig lekonyult, mint ekkor is.

A karrierje hullámzása nem szegte kedvét?

A Temple után Washingtonba mentem, ott tanultam meg igazán a molekuláris biológiát. 1989-ben a Pennsylvaniai Egyetemre (UPenn) kerültem, ahol huszonnégy évig kutattam. 1990-ben visszautasították az első mRNS-pályázatomat, de nem csüggedtem. Minden évben, jobban mondva havonta pályáztam, és bár egyre jobbak lettek az eredmények, csak magamat tudtam meggyőzni, hogy folytassam. 1997-ban Drew Weissman immunológus állást kapott a UPennen. HIV elleni vakcinát akart csinálni. DNS-sel próbálkozott, de az nem működött. Én meg eldicsekedtem az mRNS-tudományommal, és elkezdtünk együtt dolgozni. A szintetizált mRNS-ek meglepetésünkre aktiválták az immunsejteket. Akkor úgy tűnt, hogy az ilyen mRNS ideális lehet vakcinának, én azonban terápiára akartam használni az mRNS-t, és azt kezdtem el kutatni, hogyan tudnám az immunitását csökkenteni. Végül az mRNS négyféle építőeleméből egyet, az uridint annak módosított változatára, a sejtjeink RNS-ében gyakran előforduló pszeudouridinra cseréltem, és Drew kimutatta, hogy az ilyen mRNS „csendes”, azaz nem aktiválja az immunsejteket. Meglepetésünkre vakcinának is jobb volt az ilyen „csendes” mRNS. Az egyetem szabadalmaztatta a módszert, amit Karikó–Weissman-technikának neveznek, s ami ma számos Covid-vakcina fejlesztésének alapja. Az egyik legismertebb szaklapban, az Immunityben jelent meg a cikk. A világ két vezető biotechnológiai cége, a BioNTech és a Moderna szerezte meg a szabadalmi jogot. Egy másik cégtől, mert időközben az egyetem eladta a használati jogot. A német BioNTech 2013-ban állást kínált. Most az 1500 szakembert foglalkoztató cég alelnöke vagyok.

Azt olvasom: úgy érzi, ha Magyarországon marad, középszerű, panaszkodó kutató lett volna. A kiteljesedéshez külföldre kellett mennie.

A jelenleg Bonnban dolgozó, volt szegedi szerves kémikus barátommal nemrégiben arról beszélgettünk, hogy vajon mindazt, amit az országon kívül elértünk és tettünk, meg tudtuk volna-e tenni otthon is. Arra jutottunk, hogy otthon mi is panaszkodó emberek voltunk, nem volt rajtunk kényszer, hogy apait-anyait beleadva húzzunk. Elvoltunk a langyosban, és csak panaszkodtunk a főnökségre, a körülményekre. Nem tudtuk eldönteni, hogy min kellene változtatni ahhoz, hogy másként legyen. Mi nem mások panaszkodásáról vagy középszerűségéről beszéltünk, hanem a sajátunkról. Egyébként a kutató igazi „hazája” a laborban van. Ott éli ki magát, tervez, alkot és kísérletezik. Így teljesen mindegy, hogy a világ melyik szögletében van, mert amíg tud kísérletezni, jól érzi magát. Mint már sokszor elmondtam, szerettem Magyarországon élni, boldog voltam otthon. Sokan vágytak akkor külföldre dolgozni, de én nem tartoztam közéjük. Engem akkor a körülmények kényszerítettek erre a lépésre. Persze most visszatekintve úgy gondolom, jó, hogy eljöttem, de azt már sohasem tudhatom meg, hogy hogyan alakult volna az életem, ha maradok.

Minden kapcsolatot felszámoltak a szülőfölddel?

Szó sincs erről. Mindhárman magyar és amerikai állampolgárok is vagyunk. Németországban magyar állampolgárként dolgozom. Mindig volt magyar útlevelünk, és évente hazajárunk. Örülök, hogy magyarnak születtem. Boldog és gondtalan volt a gyermekkorom, a diákéveim. A könnyűzenei élet akkori gazdagsága, a jobbnál jobb hangú énekesek, a szép dalok ma is egy pillanat alatt visszaröpítenek ifjúságomba. Általános iskolás korom óta Zorán és Dusán dala, a Gyémánt és arany volt a himnuszom, amiből erőt merítettem.

A Szegedi Tudományegyetemmel nincs szakmai kapcsolata. És a magyar tudomány egészével?

A Debreceni Egyetem bőrklinikájának vezetője, Reményik Éva professzor felkért, hogy a tanácsaimmal segítsem a munkájukat. A tanácsok mellett küldtünk nekik a DNS-hibák javítására alkalmas enzimet kódoló mRNS-t. A hazai tudomány külföldön is velem van. Az egyik legközelebbi munkatársam Pardi Norbert. Az én édesapám és az ő nagyapja hentesként egy üzletben dolgozott Kisújszálláson. Norbit kisgyerekkora óta ismerem. Most ő irányítja egykori laboromat. Szabó Gábor Tamás kardiológus ugyancsak kisújszállási, Boros Gábor molekuláris biológus pedig tiszteletbeli kisújszállási. A két Gábor a Debreceni Egyetemen végzett, most a BioNTechnél velem dolgoznak.

Kutatásainak is köszönhetően készült el rekordgyorsasággal a koronavírus elleni vakcina. Sokan a Nobel-díjat emlegetik ezen eredménnyel kapcsolatban. Korábban arról beszélt, hogy gyerekkorában az édesanyja minden év október elején izgatottan hallgatta a rádióban, hogy ki és miért kapott abban az évben Nobel-díjat. Remélte, hogy egyszer a jó tanuló kislánya lesz az. Erre azt felelte: „Anyuka, még egy ösztöndíjat se tudtam kapni, nemhogy Nobel-díjat!” És ha jövő októberben mégis elhangzik a neve?

Ezt ő már nem érheti meg. Éppen két éve, 2018 decemberében, 89 évesen meghalt. Hihetetlen egyéniség volt. Azért, hogy kapcsolatot tarthasson a családjával, megtanulta a számítógép használatát. Amikor Mainzban voltam, minden nap várta, hogy Skype-on felhívjam. Várt, mert ő nem akart zavarni. Sok kutatótársam integetett neki, mert gyakorta munka közben jutott eszembe, hogy későn érek haza, ő meg Budapesten a nővéremmel vár rám a számítógép előtt. Így volt olyan, hogy megbeszélések közben is felhívtam. Az internetről olvasott mindent, a lányom versenyeit is a számítógépen nézte végig. Zsuzsi a UPennen szerzett kriminológiából mesterfokozatot. Ott kezdett el evezni, 19 évesen, és egy évtizeden át az amerikai evezősválogatott tagja volt. Két olimpián és öt világbajnokságon nyert aranyérmet nyolcasban, illetve párosban.

Hogyan kezeli a hirtelen jött világhírt?

Nehezen, erre nem készültem, készülhettem fel. December elején folyamatosan százas volt a pulzusom, alig tudtam aludni.

A világban erős az oltásellenesek hangja. Mit üzen azoknak, akik félelemből, tudatlanságból, mások hatására vagy bármilyen ok miatt ellenzik a védőoltások beadását?

Igyekszem megtudni a félelmük okát, és a bennük felmerülő kétségekre, kérdésekre specifikus választ adni. Az emberek aggodalmát nagyon komolyan kell venni, segíteni kell nekik a döntés meghozatalában. A legtöbb ember ismeretek hiányában fél, de nyitott arra, hogy meghallgassa a szakembereket, akikben bízik. Persze mindig vannak, akik nem tudnak vagy nem akarnak tanulni, és már eldöntötték, hogy nem kérnek az oltásból. Azok nemcsak saját egészségüket, de másokét is veszélyeztetik, ha megfertőződnének.

Az mRNS-alapú vakcinákkal már oltják az embereket. Ez olyan szakmai siker, ami gyógyír lehet a korábbi évek megpróbáltatásaiért. Hátradől, mert elvégezte a nagy munkát?

Mostanság jó lenne, ha egy kicsit több idő jutna alvásra, de hátradőlésről és a munka abbahagyásáról szó sincs. A kutatók is olyanok, mint a rockzenészek, nem hagyják abba. Amíg csak lehet, játszanak.

szon.hu