Csatornán át menekült a buzibuliból, Borkai lecsúszott a második helyre. A belga sajtó egy lemondott magyar képviselőt emleget a brüsszeli szexpartival kapcsolatban

 

Péntek este a brüsszeli rendőrség egy 25 fős szexpartin ütött rajta egy belvárosi épület első emeletén. A főleg férfiakból álló csoportot a kijárási korlátozások megszegése miatt bírságolták meg.

La Dernière Heure beszámolója szerint több diplomata és egy európai parlamenti képviselő is részt vett az orgián. Az utóbbi állítólag az ereszcsatornán próbált elmenekülni, de a rendőrök elkapták. Ekkor a mentelmi jogára hivatkozott. A lap szerint a helyszínen a rendőrök drogokat is találtak.

Fotó: HLN

A legnépszerűbb belga lap, a HLN cikkében pedig egy fideszes képviselőt emlegetnek, aki meglepetésszerűen már le is mondott a mandátumáról.

Ezzel a lap Szájer Józsefre utalhat, aki vasárnap közölte, hogy a nap folyamán benyújtotta a lemondását David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének, döntése egy „hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot„, mert egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelentett számára.

https://444.hu/2020/12/01/egy-ep-kepviselo-is-reszt-vett-azon-a-brusszeli-25-fos-orgian-amit-penteken-szamolt-fel-a-rendorseg

 

23 Responses

  1. Szájerné Tündike ehhez mit szól? Egy buzi-buliban volt a férje?
    Mit szól ehhez a dicső, homofób 2/3-ad, hogy a gránit szilárdságú „tákolmányt” egy ratyi írta?
    Megmondom Soros, Gyurcsány, migráns! Ennyit tudnak meg a nevüket!

    23
    1
  2. Ha hihetünk a mozaikdaraboknak és bebizonyosodik, amire mindenki gondol, akkor ezzel vége. Nagyobb botrány van kirobbanóban, mint Borkai Zsolt esetében.

    A Belga lapok már nyíltan beszélnek arról, hogy egy lemondott magyar képviselő is érintett lehet a brüsszeli sz#&partival kapcsolatban.

    Még péntek este a brüsszeli rendőrség egy 25 fős sz&@partin ütött rajta egy belvárosi pincében, a Rue des Pierresnél.

    A főleg férfiakból álló csoportot a kijárási korlátozások megszegése miatt bírságolták meg.

    A La Dernière Heure beszámolója szerint több diplomata és egy európai parlamenti képviselő is részt vett ezen az összejövetelen.

    Az utóbbi állítólag az ereszcsatornán próbált elmenekülni, de a rendőrök elkapták. Ekkor a mentelmi jogára hivatkozott. A lap szerint a helyszínen a rendőrök drogokat is találtak.

    A legnépszerűbb belga lap, a HLN videójában pedig egy magyar képviselőt emlegetnek, aki már le is mondott a mandátumáról.

    Ezzel a lap Szájer Józsefre utalhat, aki vasárnap közölte, hogy a nap folyamán benyújtotta a lemondását David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének, döntése egy „hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot“.

    Ha bebizonyosodik, hogy valóban Szájjer az érintett, akkor ez olyan mély ütés a kormánypártnak, amiből már nem fog felálni.

    A 444.hu alapján

    19
  3. Ez teljességgel ki van csukva. Ilyet egy keresztény, főleg FIDESZES képviselő nem tehet. Mire nem vetemedik Soros?!

    22
    1
    1. Nyilvánvaló, hogy az ereszcsatorna ellenzéki! Akadályozta a menekülésben!

      1
      1
  4. Szájer biztos énekelte:”A tűsarkúmat felveszem mert vár rám a bu.i-bár”

    15
  5. Milyen sz@rban lehetnek most a helyi fideszes trollocskák! Fingjuk sincs hogyan védjék meg az eftársukat. Várják a központi utasításokat, hogy vinnyogva teleokádják a komment szekciót!

    5
    1
  6. A lapok szerint péntek este egy bár első emeletén tartottak gang bang bulit. A rendezvényen helyi lapok információi szerint 25-en vettek részt, főként férfiak. A felvételek alapján valószínűsíthető, hogy az orgia helyszíne a Le Detour nevű melegbár volt, ami egyébként 30 méterre van a brüsszeli városházától.

    11
  7. eglepően frissen és szellemesen reagált a Ryanair a mai brüsszeli botrányra.

    Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

    A társaság az itt elérhető Twitter-üzenetében azonnal reklámfogásra használta fel azt az esetet, amelyben a járványügyi intézkedéseket megsértő orgiára csaptak le a belga rendőrök, és állítólag egy azóta lemondott EP-képviselő is jelen volt, sőt, meg is sérült, mert az ablakon és az ereszcsatornán keresztül szeretett volna elmenekülni.

    A gyors riposztban a következő hirdetés olvasható:

    „Menekülnie kell Brüsszelből? 14,99 euróért van erre megoldásunk. Ebben az esetben azonban nem az ablak melletti helyeket javasoljuk!”

    12
    1. Hajrá Kedves Névtelen, én is azt teszem,
      Nemsokára meg a levelező rendszert nyitom meg, megnézem ott mit írnak! 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂
      Hej, hej, hej !!

  8. Ezután már neki kötelező lesz valamelyik Pride kamionon táncolnia, de ugyanabban a szerelésben ahogy menekült az ereszcsatornán.

  9. demeterrel kooperálva, együtt újraindítják az SA-t, a meleg, náci rohamcsapatot

    4
    2
  10. Szájer József: az extasy nem az enyém

    a felcsúti putrisor kultúra mindent visz

    5
    1
  11. Mari néni! Össze tudja foglalni egy mondatban a fideszkádéenpé erkölcsi alapvetését?

    Mán hogyne kedveském, ehul e:
    Szájer József, a Fidesz egyik alapító tagja és nagy öregje, Európai Parlamenti képviselője, az ember, akinek a legendás iPadjén Magyarország alaptörvénye íródott, az ereszcsatornán próbált elmenekülni egy melegbárban rendezett, elsősorban férfiak által látogatott, a járványszabályokat ignoráló brüsszeli szexpartiból, ahol a belga rendőrség rajtaütés közben kábítószereket is talált.

    5
    1
  12. Ez király, ez a Szájer mekkorát ment. Már kicsit unatkoztunk. Mentsünk meg minden fideszes képviselőt a brüsszeli fertőtöl, hívjuk vissza mind. Életveszély leselkedik rájuk, mind buzi lesz. Ez is Soros műve. Bár ha úgy nézzük, konzervatív buzi jó buzi, liberális buzi rossz buzi.

    5
    1
  13. Szegény Szájer eddig bírta a lelki terhet . . .

    Miért kell folyamatosan hazudni ?

  14. Három hónap múlva a kutya sem fog rá emlékezni.
    Csont ez csak emberek….
    Róma mondta: „Cirkusz és kenyér kell a népnek.”

Hozzászólás a(z) GABOR bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű