Ő az az újpesti jégkorongozó, akit Miskolcon vágtak sittre

A zsaruk  2020. november 24-én kutatást tartottak egy 26 éves budapesti férfi lakhelyén, aki a megalapozott gyanú szerint 2020-ban Budapest és Miskolc területén több alkalommal kábítószert értékesített – adta hírül a police.hu. Az értékesítésben, illetve a továbbadásban közreműködött egy 23 éves és egy 28 éves miskolci lakos is.

A nyomozás adatai szerint a 26 éves fővárosi lakos 2020. július 30-án telekocsival küldött Budapestről bruttó 5 gramm mennyiségben kokaint Miskolcra, melynek vételárát a 28 éves miskolci férfi banki átutalással rendezett. Az akkor történt rendőri intézkedésnek köszönhetően azonban a nyomozók a kábítószert lefoglalták, és mindkét miskolci férfit kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás szálai a budapesti fiatalemberig vezettek, aki a gyanú szerint több alkalommal személyesen is értékesítette a kábítószert, hol Budapest, hol Miskolc városában. A férfi budapesti lakásán tartott kutatás alkalmával 1 db szennyezett marihuana-őrlőt és a használatában lévő mobiltelefont foglaltak le a rendőrök, melynek átvizsgálása során megállapították, hogy a gyanúsított több olyan internetes alkalmazást használt, amelyen keresztül titkosított üzeneteket lehet küldeni és általánosságban a bűnözői körök használják, illetve amelyeken a beállítások lehetővé teszik az üzenetek bizonyos időn belüli önmegsemmisítését.

A KR NNI  kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást vele szemben. Kihallgatását követően a nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság 2020. november 26-án elrendelt.
Információink szerint ő az az újpesti jégkorongozó, akit Miskolcon helyeztek előzetesbe.