Kocsonya Edit. Egyéb idétlennél idétlenebb ötletekkel sikerült előrukkolni…

A 2021-es Miskolci Kocsonya Fesztivál “tulajdonosa” és “stratégiai” irányítója meghívta a miskolci vendéglátás és gasztro-élet jeles résztvevőit egy megbeszélésre 2020.10.22-én mely során felháborító és vérlázító otrombaságokkal rukkolt elő, próbálta magyarázni a tavalyi bizonyítványt a marketing szinte 100%-os elmaradását, hogy a kocsonyafesztivál honlapja a rendezvény előtt csupán hetekkel vált elérhetővé és félig-meddig működőképessé, hogy a méltán “országhíres” kocsonyafesztivál miért csak a Kiss Ernő utcán került meghirdetésre és mondjuk, miért maradt ki Kazincbarcika, Eget, Nyíregyháza, Debrecen, Budapest és minden másik város a repertoárból a nyomtatott és online média minden formájától?

Konkrét kérdésekre politikushoz méltó a legkevésbé sem konkrét válaszokat, kitérő mis-másolást kaptunk. Egyéb idétlennél idétlenebb ötletekkel sikerült előrukkolni, és mint már az első Kocsonya fesztivál megrendezése során is és az elmúlt években úgy most is a miskolci vállalkozók, kulturális és gazdasági élet aktív résztvevőitől kért segítséget és ötleteket. Tökéletesen felkészületlenül érkezett. Ha mind ez nem lett volna elég, megpróbálta a KocsonyaTallér helyett most Kocsonya részvénnyel mind a felelősséget, mind az esetleges rizikót másra testálni.

A “tisztességes vendéglátás” szlogen pedig nem is sülhetett volna el rosszabbul mivel erősen kétértelmű és nem csak azt hangsúlyozza, hogy aki részt vesz és beáll a kezdeményezés mögé/mellé az tisztességes de aki nem vesz részt és nem áll be a sorba az tisztességtelen. Ezzel is hergelve a miskolci vendéglátóipar szinte minden résztvevőjét és ezáltal ismét rajtuk/belőlük  próbál hasznot húzni.

egy olvasó

9 Responses

    1. Tényleg? Akkor ezért titkolták?

      Kár, hogy Pál nem azt csinálja, mint amit a neki készített kampányban sugallt. Kérdés, hogy ez Zombiland lakóinak átjön-e…

      11
      13
  1. A zseniális Gráf kisasszony a választás után hirtelen az addig nem létező sajtóosztály vezetője volt.
    Utána eltűnt!
    Most vajon milyen beosztásban nyalja fel a kormány elvonásai után maradt pénzt?

    13
    13
  2. Egyxxxxde ő is velünk van.A város mindenkié! Mondta Pelibáb és befordult a fal felé.

    10
    14

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű