Az elektromos autókhoz lítiumionos akkumulátorokat gyártó japán cég miskolci gyárában kezdetben ötven embert foglalkoztatnak majd
Miskolc, 2018. március 28. Balról jobbra: Josiaki Kano, a kivitelező Tsuchiya cég vezérigazgató-helyettese, Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára, Nisida Kei, a GS Yuasa elnök-vezérigazgatója, Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Murao Oszamu, a GS Yuasa elnök-vezérigazgatója, Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője és képviselőjelöltje, valamint Szato Kuni japán nagykövet elhelyezi a japán anyacégű, akkumulátorok gyártásával foglalkozó GS Yuasa Magyarország Kft. gyárának alapkövét Miskolc déli ipari parkjában 2018. március 28-án. A 8,8 milliárd forint értékű beruházást a kormány 465 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti, az üzem több mint félszáz embert foglalkoztat majd. MTI Fotó: Vajda János

…a gyártás teljes kapacitással május körül indulhat.

November elején indul a termelés a miskolci üzemünkben – tájékoztatta a Minap.hu-t a GS Yuasa Hungary Kft. ügyvezetője. Takamura Hiroshi hozzátette, eredetileg év elejére tervezték elindítani a tömeggyártást, de a koronavírus-járvány miatt a vevői oldalon változás történt, így a miskolci üzem hiába állt készen, a termelést csak most kezdik felfuttatni. Ötven dolgozóval kezdenek, de várhatóan jövő év közepére, amikor már teljes kapacitással fognak üzemelni, ez a szám megduplázódhat.

Az ügyvezető elmondta azt is, hogy a GS Yuasa is csatlakozott a magyar állam versenyképesség-növelő támogatási programjához, közel 300 millió forint befektetési támogatást nyert el beruházások megvalósítására. Takamura Hiroshi tájékoztatása szerint ennek dupláját fektetik be 2021. közepéig a termelőkapacitás növelésébe. A vállalat a Déli Ipari Parkban meglévő 14 hektáros területén két szakaszban fog bővíteni.

Megtudtuk azt is, hogy kialakult egy jó együttműködés az MVK Zrt.-vel: a miskolci közlekedési vállalat akkumulátorokat vásárolt a cégtől, amelyekkel nagyon elégedett. – Már a kezdetektől fontos a cégvezetés számára, hogy a helyi gazdasági szereplőkkel szoros legyen a kapcsolata, támogassák egymást. Ennek egyik formája, hogy az MVK-nak hagyományos, ólomsavas akkumulátorokat adtunk el. – Hosszú távon az a célunk, hogy a miskolci mellett más közlekedési vállalatoknak is fel tudjuk kínálni termékeinket – tette hozzá.

Friss hír, hogy a GS Yuasa is meghívást kapott abba a konzorciumba, amit a Miskolci Egyetem fog össze, tagja mások mellett az MVK is. Egy elektromos busz prototípusát szeretnék kifejleszteni, amihez a lítiumionos akkumulátort a japán cég adná. A világ második legnagyobb akkumulátorgyártó vállalata kiskereskedelmi értékesítéssel is elkezdett foglalkozni Miskolcon. – Szívügyem, hogy a miskolciak is megismerjék a jó minőségű termékeinket, tudják és értékeljék, hogy versenyképes áron kínálunk számukra termékeket. Japánban egyébként ennek már nagy hagyománya van.

A GS Yuasa 2018-ban jelentette be, hogy közel 9 milliárd forintból Miskolc Déli Ipari Parkjában építi fel első európai gyárát. A magyar kormány ehhez 465 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott. Még abban az évben le is rakták az üzem alapkövét. 2018 második felében elkészült a 60 ezer négyzetméteres alapterületű üzemcsarnok, és megérkeztek a termelőberendezések. A vállalat 17 országban van jelen, 37 gyára van, az akkumulátorpiacon a második legnagyobb cégnek számít. A miskolci gyárból az európai és a világpiacra termelnek, és 3 év alatt mintegy 500 millió dollárt kívánnak befektetni a lítiumionos akkumulátorok gyártásába.

Forrás: Minap.hu