Százmillió forintot vesz el a kormány Kecskemét közösségi közlekedésétől.

Kecskeméti buszok (Forrás: Index.hu/Danko Imre)

Több mint százmillió forintot von el 2021-ben az állam a kecskeméti közösségi közlekedéstől – számolta ki a KecsUP a Hvg.hu értesülése nyomán.

Szabó Sándor szegedi országgyűlési képviselőnek (MSZP) szeptember végén feltűnt, hogy míg az idei költségvetésben szerepel közel 2 milliárd forint, amit 70 település közösségi közlekedésének támogatására különített el a kormány, a 2021-esben már nincs ezen a soron egy fillér sem – írta meg a Szeged.hu.

Ezért Szabó Sándor írásbeli kérdést nyújtott be arról, hogy mi van ezzel a pénzzel, vajon elveszik-e ezt az összeget a helyi közlekedést üzemeltető önkormányzatoktól.

Varga Mihály pénzügyminiszter nevében a tárca államtitkára, Tállai András válaszolt.

Az államtitkári válaszból kiderül, hogy már biztosan nem kapnak pénzt a városok a helyi közösségi közlekedésre, a 70 település 2 milliárdos támogatása a Járványvédelmi Alapba megy.

Tállai András azt is írja, hogy amennyiben valamely településnek gondjai adódnak a működési költségekkel, akkor rendkívüli támogatást kérhetnek a Belügyminisztériumtól, mert a kötelező feladatok ellátását mindenképpen biztosítja a kormány. A közösségi közlekedés viszont önként vállalt feladat.

A kecskeméti közösségi közlekedés állami támogatása az utóbbi években (Grafika: KecsUP)

Kecskeméten ez több mint százmillió forint, ennyivel rövidítik meg az önkormányzatot, vagy majd jegyáremelés formájában az utazóközönséget.

Szegeden az elvonás 328 millió forint.

A megszorítás célja nyilvánvalóan a nagyobb, ellenzéki irányítású önkormányzatok (Budapest, Szeged, Miskolc, Pécs) kivéreztetése, és most ennek a kormányzati praktikának esett áldozatul járulékos veszteségként a fideszes vezetésű Kecskemét.

PLUSZ EGYMILLIÁRD FORINTOT KAP A KÜLÜGY A MAGYAR ŰRPROGRAMRA