KÖZÉRDEKŰ ÉS IDŐSZERŰ JAVASLAT
Tisztelt Polgármester Úr!
Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok Önhöz, hogy Miskolc Megyei Jogú Város címerét megváltoztatni szíveskedjék.
Indoklás:
Városunk címerében Szent István király mellett két állat látható, balra egy oroszlán és jobbra egy griff. Ez utóbbit, griffmadarat még senki sem látott Miskolcon repkedni, igaz máshol sem, mert ez egy mesebeli állat. 🙂 Szerencsére félelmetes oroszlán sem grasszál szeretett városunk főutcáján, de ami késik nem múlik. 🙄 Ellenben medve, medvék igen. Az utóbbi időben itt jönnek-mennek éjjel-nappal, a Sajó-parton, Lyukóban, Diósgyőrben az Andrássy Gyula utcán. Sőt az egyik közzétett videón úgy látszik, hogy az egyik medve egyenest a Polgármesteri Hivatal előtti parkig merészkedett, hogy a Polgármester Urat üdvözölje.😍Megszerettek minket, érdeklődnek irántunk, szeretnének velünk megismerkedni, barátkozni. 😉 „Áj szink disz isz dö biginnin off a bjútifúl frencsipp.” 😅 Lassan olyanok ők nekünk, mintha már a nagy miskolci családunk tagjai lennének. Már a világ is így ismer minket: – Miskolc? – Tudod az a medvés város! 😂 Fogadjuk be őket!
Ezért javaslom Polgármester Úrnak, hogy dobjuk ki a címerből azt az idegen és nem létező furcsa madarat és rakjuk a helyére ezt a mi kedves, mókás és magyar barna mackónkat 🐻! Így végre Miskolc is a nagy európai (fő)városok, Berlin és Bern sorába kerülhetne. 👍
A képen a következők lehetnek: 1 személy
2