Skip to content

Idén is 60 diákot támogat az ARAGO és a DVTK

Idén is 60 diákot támogat az ARAGO és a DVTK

Szinte napra pontosan két évvel ez előtt indult útjára az ARAGO-DVTK Ösztöndíj program, amely a Miskolcon tanuló – matematika és a fizika tantárgyak területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó – tehetséges középiskolások támogatására jött létre. A beérkező pályázatok elbírálása után az idei esztendőben is 60 diákot támogat a DVTK többségi tulajdonosa, Leisztinger Tamás és az ARAGO Zrt.

Idén is 60 diákot támogat az ARAGO és a DVTK

ARAGO-DVTK Ösztöndíj program

A 2018-ban indult ARAGO-DVTK Ösztöndíj program fő célja a – matematika és a fizika tantárgyak területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó – tehetséges diákok számára rendszeres magas színvonalú tehetséggondozó szakkörök szervezése, valamint a diákok tanulmányaihoz és versenyeztetéshez szükséges anyagi feltételek biztosítása. A pályázatot elnyert tanulók a 2020/2021-es tanévben térítésmentesen vesznek részt a heti egy alkalommal szervezett matematika, illetve fizika tehetséggondozó szakköri foglalkozásokon, valamint havonta 25.000 forint összegű ösztöndíjban részesülnek.

– Immáron a harmadik tanév kezdődik az ARAGO-DVTK Ösztöndíj program tehetséggondozó szakköreivel és újból nagy lelkesedéssel indulunk neki, mind a tanárok, mind a gyerekek – mondta Madarász Péter, a Herman Ottó Gimnázium igazgatója. – A pályázatok beérkeztek, kiválasztásra kerültek az ösztöndíjasok. A hangulatot kicsit borzolja az a tény, hogy a járványhelyzet jelenleg nem kedvez nekünk sem. A járványügyi protokoll előírja, hogy az iskolákban – október elsejétől, de sok helyen már most is – nagyon szigorúan veszik a külsős személyek belépését, ezért nem léphetnek be például a hermanos diákok a Földesbe és fordítva sem, ez bonyolítja a helyzetet, és nehézséget jelent minden iskolák közötti rendezvény megszervezésénél is.

Azon dolgozunk, hogy áthidaljuk ezt a problémát, de a legfontosabb teendőnk most a tanári csapat összeállítása. Addig, amíg a járványügyi helyzet megengedi, szeretnénk osztálytermi körülmények között találkozni a diákokkal, ez sokkal hatékonyabb és személyesebb, mint a távoktatás. – zárta az ARAGO-DVTK Ösztöndíj program szakmai koordinátora, vezetője.

Az ARAGO-DVTK Ösztöndíj program résztvevői a 2020/2021-es tanévben

Név Intézmény neve Évfolyam Szakkör
Ágasvári-Gáspár Benedek Herman Ottó Gimnázium 11 matematika
Al-Hag Máté Amin Földes Ferenc Gimnázium 12 matematika, fizika
Babcsán Gergely Herman Ottó Gimnázium 9 matematika, fizika
Bana Bálint Földes Ferenc Gimnázium 11 matematika
Bánrévi Nóra Földes Ferenc Gimnázium 9 matematika
Bányai Kristóf Herman Ottó Gimnázium 11 fizika
Barsy Róbert Bláthy Ottó Szakgimnázium 10 fizika
Bezsilla Gábor Herman Ottó Gimnázium 9 matematika, fizika
Bodrogi Éva Földes Ferenc Gimnázium 11 matematika
Bordás Milán Földes Ferenc Gimnázium 12 matematika
Bottyán Márton Péter Földes Ferenc Gimnázium 9 matematika, fizika
Cseresznye Zalán Herman Ottó Gimnázium 10 matematika
Csima Borbála Földes Ferenc Gimnázium 9 matematika
Dézsi Richárd Diósgyőri Gimnázium 11 fizika
Emődi Marcell Herman Ottó Gimnázium 9 matematika, fizika
Espán Gergely Herman Ottó Gimnázium 10 matematika
Farkas Roland Földes Ferenc Gimnázium 9 matematika
Fazekas István Földes Ferenc Gimnázium 10 matematika, fizika
Fehérvári Donát Földes Ferenc Gimnázium 9 matematika
Fekete Patrik Földes Ferenc Gimnázium 10 matematika
Ferencz Bence Herman Ottó Gimnázium 11 fizika
Galgóczy Ádám Herman Ottó Gimnázium 10 fizika
Győrffi Ádám György Földes Ferenc Gimnázium 12 matematika, fizika
Havasi Marcell Milán Herman Ottó Gimnázium 10 matematika,fizika
Hazádi Noémi Földes Ferenc Gimnázium 10 matematika
Juhász Máté Herman Ottó Gimnázium 9 matematika, fizika
Kiss Pálma Tímea Földes Ferenc Gimnázium 9 matematika
Koleszár Domonkos Herman Ottó Gimnázium 11 matematika
Kolláth Gergely Sándor Herman Ottó Gimnázium 9 matematika, fizika
Kovács Benedek Herman Ottó Gimnázium 9 matematika
Kozaróczy Csaba Herman Ottó Gimnázium 12 fizika
Kurucz Kitti Herman Ottó Gimnázium 9 matematika
Lupkovics Lilla Herman Ottó Gimnázium 9 matematika
Marsalkó Petra Földes Ferenc Gimnázium 11 matematika
Mártonffy Ábel Földes Ferenc Gimnázium 10 matematika, fizika
Molnár Márkó Avasi Gimnázium 12 matematika
Nagy Flóra Diósgyőri Gimnázium 11 matematika
Nyírcsák Vivien Földes Ferenc Gimnázium 9 matematika
Orosz Bence Zsolt Földes Ferenc Gimnázium 12 matematika
Orosz Csaba Diósgyőri Gimnázium 12 fizika
Papp Marcell Miklós Herman Ottó Gimnázium 11 fizika
Pásztor Virág Földes Ferenc Gimnázium 10 matematika
Polgár Sándor Bendegúz Földes Ferenc Gimnázium 10 matematika, fizika
Révész Máté Földes Ferenc Gimnázium 11 matematika
Rokonay Szonja Herman Ottó Gimnázium 12 matematika
Sajgó Zsófia Földes Ferenc Gimnázium 12 matematika
Sipos Balázs Földes Ferenc Gimnázium 11 matematika
Surányi Eszter Zrínyi Ilona Gimnázium 11 matematika
Suszter Roland Földes Ferenc Gimnázium 10 matematika
Svidró Ákos Földes Ferenc Gimnázium 11 fizika
Szász Csenge Gabriella Földes Ferenc Gimnázium 11 matematika
Szathmári Gergely Márton Herman Ottó Gimnázium 11 matematika, fizika
Szűcs Botond Földes Ferenc Gimnázium 9 matematika
Tárkányi Ákos Földes Ferenc Gimnázium 11 matematika
Tóth Ádám Diósgyőri Gimnázium 11 matematika
Tóth Balázs Márton Herman Ottó Gimnázium 10 matematika
Tóth Luca Veronika Földes Ferenc Gimnázium 9 matematika
Töreczki Gábor Földes Ferenc Gimnázium 9 matematika
Varga Ildikó Kata Földes Ferenc Gimnázium 9 matematika
Zsova Levente Földes Ferenc Gimnázium 9 fizika

 



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



4 Comments

  1. bimbó
    2020.09.25. 12:34

    no comment. Herman Ottó

  2. bimbó
    2020.09.25. 14:18

    Leinsztinger? milyen jó reklám a Hermannak!

  3. ?
    2020.09.25. 16:32

    Kritérium, hogy csak matek és fizika élvez támogatást? a többi tantárgy? ja az nem az övéi?

  4. Névtelen
    2023.11.01. 12:46

    ez a fickó és a zrínyis bige?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük