Heti Megölte az apját, majd kénsavban próbálta eltüntetni a holttestet. Helló bazmegye

Letartóztatta a Miskolci Törvényszék azt a 25 éves ózdi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte apját – írta meg a boon. A gyanú szerint a férfi szeptember közepén ózdi közös otthonukban az apját egy kalapáccsal bántalmazta, és ebbe az apa belehalt. A hatóság egy szomszédtól szerzett tudomást a történtekről.

Neki tűnt fel az is, hogy napok óta nem látta az édesapát, és habár a fiú igyekezett titkolni a történéseket, nem igazán sikerült, mert a szomszédnak továbbra is gyanús volt, hogy a férfi úgy ment el otthonról, hogy el sem köszönt. A napokban arra lett figyelmes, hogy a fiú egy kétszáz literes műanyag hordót vitt be az épületbe.

A szomszéd megpróbált az interneten is kapcsolatba lépni a férfival, de nem válaszolt az üzeneteire. Hat nappal azután, hogy eltűnt a férfi, a szomszéd szúrós szagot, bűzt érzett a ház felől, ezért rendőrt hívott. A szomszéd nyomatékos felszólítására, a rendőr jelenlétében a fiú elismerte, hogy az apja meghalt, és az épületben van.

A gyanúsított egyébként Angliában él az anyjával és a testvéreivel, ott látogatta meg őket az apja. Ők ketten hazajöttek Magyarországra, majd itt, az ózdi lakásban vesztek össze. A gyanúsított azzal védekezik, hogy az apja felemelt egy kalapácsot, ezt pedig úgy értékelte, hogy meg akarja őt ütni. Ezért ököllel megütötte az apját, mire ő ráesett a heverőre. Elvette tőle a kalapácsot, s amikor azt érezte, hogy az apa meg akarja támadni, fejen ütötte. A férfi a helyszínen meghalt.

A gyanúsított ezután el akarta tüntetni a holttestet, és az internetet böngészve jutott arra, hogy kénsavval oldja fel a testet. A hordót a nappali egyik sarkában állította fel, ebbe tette a kénsavat és a holttestet. Az egymással reakcióba lépő anyagok azonban elviselhetetlenül büdösek voltak, ez tűnt fel a szomszédoknak is, akik rendőrt hívtak. A holttest feloldását a felderítés napjának reggelén kezdte el, délután négyre, amikor elfogták, a test jelentős része feloldódott már, de találtak még emberi maradványt.

A rendőrség lefoglalta a gyanúsított véres ruháit is, amelyeket szintén el akart tüntetni, illetve azt a listát is, amelyre felírta, hogyan fogja eltüntetni az áldozat vérét a bútorokról. A gyanúsított beismerte a bűncselekményt, de ez részbeni beismerésnek számít, mert jogos védelmi helyzetet adott elő, miszerint ő védekezett az apa támadása ellen.