A Kúria helyben hagyta a másodfokú ítéletet, amely szerint Bayer Zsolt 300 ezer forint fizethet Hadházy Ákos független képviselőnek a most zárult személyiségi jogi perben. az államnak adandó 70 ezer forintos, illetve a Hadházyt illető 15 ezer forint perköltségen felül.

Bayert még 2017-ben vonták felelősségre, miután Hadházyt bírálta, amiért a parlamenti képviselő azt állította, hogy az Orbán-kormány nem mond igazat a nemzeti konzultáció visszaküldött íveinek számáról. Bayer a blogján ezután azt írta: »Ha már Simicska így bedobta a gecizést, akkor át lehet vonulni a városon egy transzparenssel, amire az van írva: „Hadházy geci, Szél Detti nyeli”«. Egy hónappal később pedig „Hadházy egy utolsó, szemét, becstelen gazember” címmel jelentette meg egy írását.

A bíróság szerint Bayer ezzel túl messzire ment, és 300 ezer forint fizetésére szólították fel, mondván megsértette Hadházy személyiségi jogait. Az elsőt megtagadta, utóbbira pedig azt mondta: ötforintosokban fogja kifizetni az összeget, mint írta, „egy szép nagy zsákban fogja tanúk jelenlétében behajítani a kertjébe, szedegesse csak össze szorgalmasan, és vegyen zoknit a büdös lábára”– fogalmazott.

Hadházy szerdán közölte Facebook-oldalán, hogy Bayer a Kúria döntése szerint is megsértette a becsülethez és emberi méltósághoz való személyiségi jogomat. A politikus jelezte továbbá azt is, hogy a neki megítélt sérelemdíjat két héten belül kéri átutalni, amennyiben nem érkezik meg az utalás, kénytelen lesz végrehajtást indítani.