A kormány 282 millió forinttal támogatja a Szerencsi Bonbon Kft. közel 600 millió forintos beruházását, amellyel 130 munkahelyet sikerül megmenteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen – közölte Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a támogatási okirat átadása alkalmából tartott ünnepségen Szerencsen.

A Szerencset is magában foglaló BAZ megyei 6. választókörzetben időközi képviselőt választás lesz, miután a térség képviselője, Koncz Ferenc motorbalesetben meghalt.

Szijjártó Péter elmondta: a beruházás révén egy új, 2300 négyzetméteres üzemcsarnok épül. Úgy vélte, a koronavírus-járvány okozta helyzetből a kormánnyal szövetséget kötő cégek akár versenyelőnyt is szerezhetnek, ugyanis a szerencsihez hasonló modernizációs beruházások hosszú távra meghatározhatják egy-egy vállalkozás jövőjét.

Hozzátette: a magyar gazdaságot erősítik a tradicionális magyar vállalkozások, ugyanis nemcsak gazdasági szereplőként, hanem egy-egy generáció életérzésének meghatározójaként is tekintünk rájuk. Mindezek mellett a fejlesztés hozzájárul a térség fiataljainak helyben tartásához, illetve visszacsábításához is – közölte a miniszter.

A bejelentés érdekessége, hogy Szijjártó Péter egyelőre külügyminiszter, és az esemény kapcsán eddig nem merült fel külgazdasági érdekeltség. A luxusjachtozáson kapott Szijjártónak azonban jól jöhetnek az ilyen pénzosztó események