MEGLETT AZ EGYIK KENGURU

Az Észak-magyarországi Lóambulancia Facebook-oldalán számolt be, hogy megtalálták a Vadaspark egyik kenguruját, ami csütörtökön szökött meg karámjából.
Forrás: Facebook.com

Azt írták: „Mai napon éppen Miskolcról indultunk Egerbe lovas munkánkat végezni, amikor a Csanyik közelében az út szélén megláttuk az egyik, a Miskolci Vadasparkból elkószált Bennett kengurut! Megálltunk, biztosítottuk a helyszínt a rendőrök kiérkezéséig. Néhány perccel később megérkeztek a Vadaspark szakemberei és gyorsan, szakszerűen befogták az állatot. Reméljük, gond nélkül fogja átvészelni a kalandot és sokáig lesz még majd a Vadaspark lakója!”

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a két kenguru még múlt hét csütörtökön szökött el a miskolci állatkertből, az intézmény munkatársai és önkéntesek sokasága kereste őket azóta.

8 Responses

  1. A kiadott közleményből arra lehet következtetni, hogy Veres Pál polgármester és Velünk a Város koalíció a megyeszékhely vezetésére alkalmatlan, de még a Miskolci Állatkertet sem lehetne rájuk bízni, hiszen képtelenek két elszökött kengurut megtalálni.

    4
    7
    1. A te ideböfögésedből pedig arra lehet következtetni, hogy te egy velejéig tehetséges fidelitas tag vagy és egy leendő államtitkár.

      2
      1
    2. A probléma az 1988-89-ben gyökerezik, amikor lipótmezőről kiszabadult néhány ápolt és szorgoskodtak a Bibó kollégiumban és megalapították a Fideszt.

    1. Csak annyi, hogy ő a tulajdonos!
      Ha nem szócipelőt vettek volna fel, hanem őröket???

  2. Törvénybe kell hozni: A jővőben csak az az állampolgár lehet polgármester, aki legalább két kengurut megtalál az erdőben!

    5
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű