Azt most még természetesen nem tudni, hogy a hétköznap reggeli, délután csúcsforgalomban pontosan hogyan hatnak a terelések a város közlekedésére, lesznek-e dugók és ha igen, mekkorák. Ez majd hétfőn reggel derül ki, munkatársaink a helyszínen lesznek, és a hírekről beszámolunk. minap.hu szeptember 13.
 
… közel húszezer lakos aggodalmát tolmácsolja, akinek a mindennapi életét nehezíti meg az Y-híd lezárása.” Hogy lehet lezárni azt, ami (még) nincs?   🙂
 
Emlékeztetőül: a híd alapkőletétele a múlt év október első felében volt.
… Csöbör Katalin országgyűlési képviselő bejelentésére hivatkoztunkősszel elkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok. Észak-Magyarország, 2019 május. Igen, igen. Itt van az ősz. 2020 ősze.

Lezárják az Y-híd (Vörösmarty utcai felüljáró) utca felé vezető ágát szeptember 13-a, vasárnaptól az új Y-híd építési munkálatainak megkezdése miatt minap.hu szeptember 8.

A tervek közel 52 éve már készen voltak. Építeni legkésőbb az 1980-as évek második felében kellett volna (jóval kisebb gépjárműforgalom), e helyett csupán egy új hídfőt és két új hídszerkezetet építettek. Ezek összköltsége megközelítette az Y-híd számított költségének kétharmadát. Közúti közlekedés: a Húsipar-Hűtőház vagy a Cementgyár (Bogáncs u.) térségén át – vélelmezem, hogy 2021-ben és ’22-ben is így lesz.


A kertvárosiak félelme, hogy elzárja őket a városvezetés a belvárostól boon.hu szeptember 5.
Észak-Magyarország napilap, szeptember 5. (1. és 7. oldal, vázlatrajzzal)

… a híd emelkedési szintje a tervek szerint 6 százalék körüli. Ami azt jelenti, hogy körülbelül a Tour de France kerékpárversenyre edző bicajosoknak lesz leginkább kedvére az Y-híd meredeksége. A ‘kocabicajosok’ vagy a családosok valószínűleg a MÁV területén található, a martinkertvárosiak által ismert kis alagutat fogják majd használni a gyalogos- és a kerékpárforgalomra is. Tessék? No ne mán, he! A keskeny alagútban nem mindig működik a világítás, az MVSC-sportpálya és a MÁV-TBF pedig néhány éve zárt területek, átjárás lehetetlen, ill. tilos! Továbbá az alagút folytatása egy betonlabirintus, ami sokakban – fényes nappal is – félelmet kelt. (Egy szomszédasszonyunk – mutatós hölgy – a pályaudvar IX. vágányától rendszeresen a Pfaff Ferenc [hajdanán: Sorompó] utcán járt haza …) Sokan bízunk benne, hogy sürgősséggel visszaállítják a sportpálya átjárhatóságát, legkevesebb 5 h és 23 h közé; ez már régóta nem a MÁV (Z)Rt. hatásköre, hanem az önkormányzaté!
Szirmai, kertvárosi, selyemréti, belvárosi bicajosok! Ha szeretnétek kipróbálni egy rövid, de kemény emelkedőt, s egyébként nem akartok túl messzire tekerni, akkor gyertek el az MVSC-sportpálya teherkapujához. Lehajtó a Kisfaludy Károly utcából, a kertvárosi híd és a Sarok miniábécé között.


… napokon belül megkezdik a felüljáró bontását
 minap.hu szept. 5.
Az új híd és kapcsolódó létesítményei lakó-, parkoló- és szervizutak környezetében, valamint rendezővágányok felett biztosít majd zavartalan haladást – olvasható a közleményben. A rendezővágányok felett? Most is közúti hídon juthatunk (juthattunk) át. A vasút-közút szintbeli kereszteződés (az állandó személyi felügyeletet is igénylő sorompó): az a Tiszai-Gömöri vágány (azaz mindössze 1 vágány, amit – a személyforgalmon túl – a Rendező-Tiszai mozdonyforgalom is igénybe vesz).
A közösségi közlekedés járatai szintén ezen az útvonalon fognak közlekedni.” MVK ZRt. 3A: egy kevéskét a Soltész N. K. utcán (Bajcsy – Vörösmarty) fog közlekedni az egyébként is „városnéző” járat. Határozott véleményem, hogy a Vízügyi Igazgatóságot ki kellett volna (ki kell) hagyni, a Szinvapark a bajcsi felől is könnyedén elérhető. (A gázcseretelepet – a végállomást – szintén; a 3-as busz remekül kielégíti a környékén lakók jogos igényeit.)
Apró örömünk: mintha visszakaptuk volna a 23-as jelű járatot.
Bővebb információ az MVK ZRt. oldalán: vasárnapi (szept. 13.) kezdettel Változik a 3-as, a 3A-s autóbuszok közlekedése (szept. 8.). No meg a 24-es járat menetrendje is.

Az építés java része hamarosan indul, bizonyára néhány hónap múlva. A folyamatban lévők között ez a város legnagyobb volumenű beruházása.