A megyei napilapokat is kiadó Mediaworks arra utasítja munkavállalóit egy belső levélben, hogy nyilatkozzanak esetleges összeférhetetlenségükről – akár hozzátartozóik miatt is.

A levélben a „közelmúltban bevezetett, és a Társaság valamennyi munkavállalójára egyformán és kötelezően érvényes Üzleti etikai kódex 13. fejezetére” hívják fel a figyelmet, amely az összeférhetetlenséggel kapcsolatos irányelvet foglalja össze. A levelet aláíró dr. Páldi Tamás szervezetfejlesztési vezérigazgató-helyettes azt kéri a munkavállalóktól, hogy: „gondosan olvassátok el és mérlegeljétek, hogy az alábbiak alapján végeztek-e olyan tevékenységet, vagy van-e tudomásotok valamely hozzátartozótok olyan tevékenységéről, amely az összeférhetetlenség bármely ismérvét kimeríti, vagy annak látszatát keltheti.”

Az esetleges összeférhetetlenségről augusztus 31-éig nyilatkozniuk kell a dolgozóknak – írja a Media1.

A Mediaworks a kormányközeli Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) részeként működik, egyebek mellett a Mediaworks adja ki a Világgazdaság című napilapot, több regionális lapot (például a Fejér Megyei Hírlapot, a Békés Megyei Hírlapot, a Dunántúli Naplót, a Délmagyart és a Kisalföldet), illetve számos női és szabadidős újságot (például Fanny, Mindmegette.hu, Lakáskultúra, Autó-Motor).

További részletek a Media1 cikkében olvashatók.