Zalaegerszegen építik meg Rheinmetall harci járműveinek magyarországi gyártóüzemét – írja a 24.hu. Csütörtökön John Abunassar, a Rheinmetall harcjármű üzletágának ügyvezetője, és Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója alá is írták az erről szóló szindikátusi szerződést.

Ilyen egy LynxFotó: Rheinmetall MAN/Rheinmetall MAN

A német céggel még augusztusban írt alá megállapodást egy közös vállalkozás alapításáról és magyar gyár létesítéséről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos. A megállapodás szerint a vegyesvállalat Lynx gyalogsági harcjárműveket gyárt majd Magyarországon.

A 24.hu szerint ez lesz az ország legnagyobb és legdrágább hadiipari és a haderőfejlesztési beruházása, a Rheinmetall AG hadiipari vállalattal összehozott együttműködést előzetesen is több mint két milliárd euró, azaz 700 milliárd forint értékűre becsülik. A Magyar Honvédség szeptember 9-én megállapodott a német céggel 218 darab Lynx KF41 harcjármű megvásárlásáról, és arról, hogy ezek többségét, összesen 172 darabot a zalai gyárban készítenek majd el.