Miskolci idegenforgalom: A sikertörténet megszakad

Miskolc és környéke idegenforgalma az elmúlt három évben folyamatosan növekvő piacot jelentett. A sikertörténet idén, úgy tűnik, megszakad. A nyaralási szezon még telt házakat hozott a szállás­adóknál, de az ősszel elmaradó nagyrendezvények, majd a kormány határzár-bejelentésének hatása nyomán rendre elmaradnak a bevételek. Szendrei Mihálytól, a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnökétől úgy tudjuk: a cégek és az állami intézmények folyamatosan mondják le a rendezvényeiket a járványveszélyre hivatkozva, noha a belföldi utazásokra nincsenek korlátozó intézkedések.

– Azt tapasztaljuk, nem igazán a fertőzésveszélytől függ, szervez-e most valaki rendezvényt, hanem a közhangulattól, amiben nem látni az észszerűséget és a logikát. A döntéseket most az emberek félelme és pánikhangulata vezérli, ami kimondottan káros a turizmusra nézve – fogalmazza meg véleményét.

Népszerűsítő kampány

Mint mondja: tanulva a tavaszi időszak korlátozásaiból, az érdeklődés megerősítésére a vendégek ma már nem adnak foglalót, és az utolsó pillanatig kivárnak a szálláshelyfoglalással. A szeptember elsejétől bejelentett járványügyi szigorítások hatására így azonnal elkezdődött a lekötött kapacitások visszamondása.

– Hogy számoljon a szállásadó vagy a vendéglátós akár egy hosszú hétvégével, ha egy előre meg nem jósolható kormányzati döntés keresztülhúzhatja a számításokat? – teszi fel a költőinek tűnő kérdést, ami azzal összefüggésben kap különös megvilágítást, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség szeptember 9-én indítja a belföldi turizmust népszerűsítő kampányát.

– Ez a támogatás természetesen nagy segítség az ágazatnak, ha nem lenne ezzel ellentmondásban a járványügyi intézkedések közhangulatra gyakorolt negatív hatása – mondja.

A turisztikai fejlesztésekre felvett hitelek visszafizetésére a vállalkozóknak időszakosan védelmet jelent a tavaszi járványidőszakban meghirdetett hitelmoratórium, de Szendrei Mihály szerint a vállalkozások jelentős része lassan feléli tartalékait. Fennmaradásukat lassan nincs miből finanszírozniuk, ha továbbra is a bizonytalanság irányítja a piacot. Ugyanakkor hangsúlyozza: ha nem ez lenne a helyzet, akkor Miskolc és térsége nagyon jó pozícióban lenne.

A hűvösebb időjárással járó utószezonban a kisebb szálláshelyek helyett a vendégek gyakrabban választják a szállodákban elérhető kényelmi szolgáltatásokat, amelyek a kiemelt időszaknak számító hosszú hétvégéken kívül ilyenkor kedvezményesebb áron érhetőek el. Bágyi Péter, a sárospataki Hotel Bodrog Wellness igazgatója úgy látja: ha nyitva maradhatnak a szállodák, az éttermek, a wellnessrészlegek, a múzeumok és látványosságok, élénk maradhat a belföldi kereslet, és nem lesz probléma az ágazatban. A konferenciaturizmussal kapcsolatos várakozásaik azonban az év utolsó negyedévében meghiúsulni látszanak.

– A határzár hírére a csoportos foglalásokat és a nagyobb, száz fő körüli létszámot jelentő rendezvényeket újra elkezdték visszamondani, de az egyéni foglalásoknál még nem tapasztalható visszaesés – tudtuk meg a szállodaigazgatótól, aki bízik az októberi és novemberi hosszú hétvégék forgalmában. Bágyi Péter fontosnak tartotta kiemelni, hogy a vendéglátók most különösen nagy figyelmet fordítanak a higiéniai szabályok betartására.

boon.hu