Skip to content

Nyaralók hozták haza a vírust, ami a kisebb közösségekben is terjed.

Nyaralók hozták haza a vírust, ami a kisebb közösségekben is terjed.

Elmondták, honnan lett hirtelen ennyi új magyar fertőzöttA második hullámra készül a világ, miután számos országban újra megemelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. A 2019 végén kitört világjárvány már eddig is több százezer beteg halálát okozta, a gazdasági károk pedig felbecsülhetetlenek. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.

Kedden 73 embernél igazolták a koronavírus-fertőzést Magyarországon, legutóbb ennél magasabb napi esetszámot (79) május 2-án regisztráltak. Megkérdeztük az operatív törzset, hogy mi okozta a korábbi adatokhoz képest jelentős ugrást. Arról érdeklődtünk, hogy az újonnan regisztrált fertőzöttek közül

  • hányan tértek haza nyaralásból, és mely országból érkeztek?
  • van-e közöttük olyan, aki kórházi fertőzésként vagy idősotthonban kapta el a vírust?

Válasz a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK) érkezett, amelyben azt írták: az augusztus 25-én tapasztalt esetszám-emelkedés

részben a külföldről hazatérőkhöz, részben kisebb közösségi, családi halmozódások során fertőződött személyekhez köthető. A gólyatáborokban történt fertőzések száma elenyésző az összes esetszámhoz képest.”

Jelezték azt is, hogy az egyetemek a tanévre történő felkészülés keretében a külföldről visszatérő diákok szűrését folyamatosan végzik.

A válaszból kiderült az is, hogy kedden egy szociális otthonban igazoltak 3 új fertőzöttet.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2020.08.27. - 13:53

    Egyre több magyar kormánytagról derül ki, hogy koronavírus-fertőzést kapott

    A sok barmot beszopatták a Balatonnal, hogy a ner gecik gazdagodjanak, ezek a f@sszopók meg az Adrián nyaralgattak és jókat röhögtek a sok barmon. Nem baj…reméljük mindegyik bele..

  2. Névtelen
    2020.08.27. - 16:05

    BREAKING: Varga Judit is karanténba vonul
    Menczer nertárs nemrég böfögte magaból,,,hogy ez hazafiatlan cselekedet.
    nem hatósági karantén, hanem önkéntes!A kettő nem ugyanaz!Szíjj ártó petike kirúgná a gecibe ,ha ő lenne a főnöke!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Északhírnök