Skip to content

Órákat kell várakozniuk a szabad ég alatt a rákos betegeknek Debrecenben

Hétfőn hosszú sorok alakultak ki Debreceni Egyetem onkológiai részlege előtt, a Népszava beszámolója szerint a daganatos betegek a szabad ég alatt vártak órákat a bejutásra.

Köteles László, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat egyik képviselője a lapnak azt mondta, hogy százhúszan-százharmincan várakoztak, volt, aki aznap reggel kilenckor állt be a sorba, de már legalább hetvenen voltak előtte.

A képviselő március óta jár ide, és többször szóvá tette a körülményeket az intézmény vezetésének, mert nemcsak a hosszú hétvége után voltak ennyien, hanem minden egyes alkalommal, ahányszor csak kezelésre jött.

Elmondása szerint a daganatos betegek leromlott fizikai állapotban állnak olykor két-három órát csak azért, hogy a regisztrációs pulthoz eljussanak.

Köteles László állítása szerint többen nem is bírják végigállni a sort, így kénytelenek hosszabb-rövidebb időre ülőhelyet keresni a közelben.

A sorbanállás után ráadásul megint néhány órát várni kell arra is, hogy leleteiket és őket is megnézze az orvos, és döntsön, hogy kiírja-e a kemoterápiát.

Ezután újabb egy-két óra, de ezt az infúziót már biztosan ülve kapják”

– mondta a képviselő.

Népszava azt írja, hogy bár mindenki időpontot kap, valójában csak a napot jelölik ki a betegeknek, az ellátást akkor kapják meg, amikor sorra kerülnek. Ráadásul, mivel az ellátóhely regionális centrum, más megyéből is érkeznek ide emberek.

A képviselő elmondása szerint bent sem jobb a helyzet, egy-két méter széles, levegőtlen folyóson kell várakozniuk a betegeknek.

A lap megkereste a Debreceni Egyetemet, az intézmény annyit közölt, hogy a rektor az elmúlt napokban elrendelte a helyzet felmérését a szakrendeléseik betegfelvételi pontjain, és a problémák megoldására megkérte Páll Dénest, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának megbízott elnökét.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük