Karácsony Gergely beszédet mondott a Budapest Pride sajtótájékoztatóján
Karácsony köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt évtizedekben az leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek jogegyenlőségéért küzdő mozgalmakat szervezték, és azoknak az önkormányzatoknak is, amik idén kihelyezték a szivárványzászlót (amit kormányhű, homofób szélsőjobboldaliak sorra le is szednek).A Pride szervezőiről azt mondta, az elmúlt 25 évben sokat tettek azért is, hogy Budapest egy elfogadóbb város legyen, mert egy elfogadóbb város mindannyiunk számára sokkal jobb.
Karácsony szerint az lenne a jó, ha a szeretet a politikai közhelyszótárból bekerülne a hétköznapjainkba, akkor is, amikor parkolunk, vigyázunk a közterületeinkre, vagy maszkot hordunk nemcsak önmagunk, de mások egészségének védelme érdekében.Karácsony azt mondta, a programja, amivel nyert, azt hirdette, „Budapest mindenkié”, ezért is ment el a Pride sajtótájékoztatójára, és azt ígérte, ez a következő években is így lesz. „Azok a közösségek is számíthatnak rám, akik szintén úgy érzik, további elfogadásra van szükség. Mert egy város akkor lesz mindannyiunk otthona, ha mindenki megkapja azt az elfogadást, amire mindannyiunknak szükségünk van” – mondta. (Mérce)