Balesett a Bükkben.  Bűntudat gyötri…

A mezőny tagjainak egybehangzó véleménye szerint abban a szituációban százból ha egyszer történik tragédia. Nem az „esés” volt borzalmas erejű a Bánkút és Mályinka közötti szakaszon, a bajt az autóba fúródó szalagkorlát okozta. Normál esetben mindkét sportembernek a saját lábán kellett volna kiszállnia az autóból, a sors azonban most másképpen rendelkezett…

Dudás komolyabb fizikai sérülés nélkül megúszta a balesetet, de a lelkében dúló fájdalom nem csillapodik. A társak szerint bűntudat gyötri, nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy a barátja mellette hunyt el.

 

– Beszéltem Gergővel az eset után, azt gondolom, hogy a helyzethez képest erősnek tűnt, de mindenképpen támogatásra szorul. Nem tudok és nem is szeretnék belegondolni, min mehet most keresztül. Felelősséget érez a társa elvesztése miatt, annak ellenére, hogy mindannyian tisztában vagyunk vele, mit vállalunk, amikor beülünk az autóba. Magát okolja, pedig nem szabadna. Most nagyon fontos, hogy ne hagyjuk magára – vélekedett a bajnoki cím esélyese, Turán Frigyes (46).

Az sem biztos, hogy az óriási tehetségnek tartott Dudás folytatja karrierjét.

– Remélem, lesz elég lelki ereje Gergőnek ahhoz, hogy újra a kormány mögé üljön és versenyezzen. Biztos vagyok benne, Zsolt is ezt szeretné. Ennek ellenére tudom jól, felvetődött benne az is, hogy befejezi a karrierjét – tette hozzá Turán.

blikk.hu