A volt first lady a menopauzáról, a nők súlyának a megítéléséről

… és az öregedés nemi

diszkriminációjáról beszélgetett egy új podcast-adásban.

A női egészség tabuit érintette egy beszélgetésben Michelle Obama. A nevével jelzett podcastben többek között arról is beszélt, hogy neki milyen tapasztalatai voltak a menopauzával, a súlyával és az idő múlásával. A témákat egy szülész-nőgyógyásszal beszélték ki.

Michelle Obama felidézte, hogy miként élt meg egy hőhullámot az elnöki helikopteren, miközben Barack Obamával épp egy rendezvényre tartottak.

„Olyan volt, mintha valaki egy kályhát gyújtott volna be a belsőmben. Azt éreztem, hogy mindenem elolvad. És azt gondoltam, ez őrület, ezt nem tudom megcsinálni” – mondta, hangsúlyozva, hogy mindennek, amin a női test keresztülmegy, fontos információértéke van.

Fontos, hogy elfoglaljuk a terünket a társadalomban, hiszen az emberiség fele keresztülmegy ezen, és mégis úgy teszünk, mintha meg sem történne.

A most 56 éves Michelle Obama nyolc évet töltött a Fehér Házban, és felidézte, hogy a férjét sok olyan nő vette körül a kabinetben, akik menopauzán mentek keresztül.

A podcastben beszélt arról is, hogy a nők egy bizonyos kor után elveszítik az értéküket a társadalomban, miközben a férfiak értéke egyre nő, ahogy idősebbek lesznek. Mindeközben nagy nyomás nehezedik rájuk, hogy mindent beleadjanak a munkájukba a kényelmetlen irodai ruhákban, miközben épp hőhullámokon mennek keresztül, vagy épp durva menstruációs görcseik vannak, és „úgy érzik magukat, mintha egy kést forgatnának meg bennük”. Michelle Obama eljátszott a gondolattal, hogy vajon a férfiak is el tudnák-e ezt viselni, és a társadalom részéről nagyobb megértést és elismerést sürgetett ezekben a témákban.

https://hvg.hu/elet/20200814_Michelle_Obama_tabukat_dontoget#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2020_08_14&type-id=HvgDaily&user-id=C537252B#utm_content=normal