Bréking. Egy fekete nőt választott alelnökjelöltjének Joe Biden

Joe Biden bejelentette: Kamala Harris

kaliforniai szenátor lesz az alelnökjelöltje az elnökválasztáson. A politikus ezekkel a szavakkal magyarázta döntését:

Olyan emberre van szükségem, aki megérti azt a fájdalmat, melyet sok honfitársunknak el kell szenvednie – akár azért, mert elvesztették a munkájukat, akár azért, mert elvesztették a vállalkozásukat, akár azért, mert elvesztették szeretteiket a vírus miatt. Olyan emberre volt szükségem, aki megérti, hogy a nemzet lelkéért folytatunk harcot, és megérti, hogy össze kell fognunk egy jobb Amerikáért.

 

Az indiai anya és jamaicai apa gyermekeként született, 55 éves Kamala Harris jelöltsége egyáltalán nem meglepő; ahogy korábban írtuk, a fogadóirodák és elemzők is őt tartották az első számú esélyesnek. Harris 39 éves korában első fekete nőként lett San Francisco államügyésze (az Egyesült Államokban ez is egy választás útján megszerezhető poszt), majd hét évvel később ő lett az első fekete nő, aki megszerezte Kalifornia állam legfőbb államügyészi pozícióját. 2016-ban első nekifutásra sikerült bekerülnie a washingtoni szenátusba. 2019 januárjában jelentette be, hogy indul a Demokrata Párt elnökjelöltségéért. Az első elnökjelölti vitán keményen támadta Bident, főleg a faji szegregációval kapcsolatos nézetei miatt, ami kis híján a Biden-kampány végét jelentette. Harris kampányát azonban az ilyen fellángolások sem mentették meg, a nagy reményekkel induló szenátor összességében csalódást keltett, és tavaly decemberben ki is szállt a versenyből.

 

Harris az első fekete nő, akit valamelyik nagy amerikai pártban alelnöknek jelölnek. Ahogy azt az amerikai alelnökökről szóló cikkünkben alaposan körüljártuk, a poszt döntéshozatali jelentősége normális esetben nem túl nagy – leginkább az elnökjelölti kampányban tölt be fontosabb szerepet –, az amerikai politikában azonban fontos ugródeszkának számít az elnökjelöltséghez; a II. világháború utáni alelnökök háromnegyedéből vált elnökjelölt.

Így azután ha az elnökválasztási versenyben Donald Trumppal szemben komoly előnnyel vezető Joe Biden november 3-án behúzza az elnökválasztást, akkor

NEMCSAK AZ ELSŐ FEKETE NŐI ALELNÖKÖT ADJA AMERIKÁNAK, HANEM VALÓSZÍNŰLEG AZ ELSŐ FEKETE NŐI ELNÖKJELÖLTET IS.
Ráadásul mivel Biden 77 éves – és nyilvános megszólalásai alapján már nincs túl jó formában –, sokan feltételezik, hogy nem törekszik az alkotmányban lehetővé tett két ciklus kitöltésére, és voltaképpen már 2024-es utódját nevezte ki Harris személyében. Arról nem is beszélve, hogy ha bármi történne az elnökkel, akkor automatikusan az alelnök lép a helyébe; ez a lehetőség az utóbbi években csak formalitásnak számított, ám az Egyesült Államokban továbbra is dúl a koronavírus, és Biden a járvány által legveszélyeztetettebb csoportba tartozik.