Sittre vágták a 25 éves a miskolci szatírt, aki az idős nőket kedvelte

Bár még csak 25 esztendős a gyanúsított, már korábban is volt büntetve hasonló bűncselekmény miatt.
A Miskolci Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte egy huszonöt éves férfi letartóztatását, aki Miskolcon nemi vágyának kielégítése céljából, szeméremsértő módon nőknek mutogatta magát.

A nyomozás adatai szerint a férfi június végén több alkalommal, Miskolc különböző pontjain lévő társasházak liftjeiben, illetve egy ízben a nyílt utcán is nyolcvan év körüli nőket szemelt ki magának és gondosan ügyelt arra, hogy tettét a sértetteken kívül más ne lássa.

A nyomozó hatóság a büntetett előéletű férfit – akit korábban többek között már ugyanilyen bűncselekmények miatt is elítélt a bíróság – szeméremsértés vétsége miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

A Miskolci Járásbíróság az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően állapította meg, hogy a gyanúsított esetében fennáll a bűnismétlés és az idős sértettek befolyásolásán keresztül a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ezért egy hónapra elrendelte a letartóztatását.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű